3. hónap

Csodák márpedig vannak!

Ha valakit egy idegen országban elüldöznek, lehet elgondolkozik azon, hogy jobb olyan helyen lenni, amit már ismer. Én nem ezt az utat választottam. Én itt akartam maradni, és mit ne mondjak, megérte! Igaz, még mindig szívességből vagyok anyánál, DE lett munkám. Megkaptam a PPS számot, ami egy elég nehéz procedúra volt, mert az illető, aki segített volna intézni (hisz akik ismernek, tudják milyen nyelvtudással rendelkezem), és aki hozta volna a hivatalos papírokat, sajnos nem érkezett meg időben. Így egy 40 perces magyarázkodás után végül sikerült, és megcsinálták rólam a képet. Nagyon ideges voltam, azt hittem nem tudok egy ilyen hivatalos ügyet elintézni (főleg papírok nélkül), de anyukám büszkeségére, és a magam büszkeségére SKERÜLT!!! Később az illető eljött, leadtuk együtt a papírokat, rendes volt, és aztán nemsokára megérkezett!

A munkáról: Bár csak heti 2-3 nap, pár óra munka, de be vagyok jelentve. 5 órát utazom, de kompenzálja, hogy nagyon jó hely. 3 magyarral dolgozom, akik ismerik a "légyszíves" és a "köszönöm" szavakat, segítőkészek és kedvesek. Burritót árulunk egy sátorban. Akadtak nyelvi problémáim, azt értem, hogy ki mit hogyan mivel kér, de voltak akik modták hogy kivel hogy fizetnek egyben vagy külön, ilyenkor szólok a munkatársaimnak és mindenféle rosszindulat nélkül segítenek, és ez mindennél többet ér.

A buszmegállókat se mindig találom meg, mobilnet nélkül főleg. Legelőször megláttam a buszt, amivel mennem kellett, és 3 utcán keresztül futottam utána, hogy lássam hol áll meg. Végül feladtam, és a piros lámpánál bekopogtam az ablakon, hogy megkérdezzem merre megy. Rendes aranyos sofőr volt, mint mindegyik sofőr itt, és a pirosnál felengedett a buszra. Persze ő pont visszafelé jött már, de odakanyarodott a megállóhoz, ahol át kell szállnom, lerakott és visszatolatott a saját útjára. Mérhetetlen kedvesség tőle is, és az összes sofőrtől is. Volt olyan megálló, aminek nem tudtam kiejteni a nevét. 4x kérdezett vissza a sofőr, EGYSZER SEM IDEGESEN, és inkább leírtam neki. Megvárta.
Balázs is nagyon sokat segít nekem, rengetegszer felhívtam, hogy mit hogy ejtek, vagy angolul hogy hívják amit venni akarok.Hiányzik nagyon, így 3 hónap után :(

Közlekedésről még annyit, hogy nem igazán van menetrend. Egy körülbelüli érték van kiírva, de 10 perccel jöhet hamarabb, vagy 20 perccel később mindegy neki, meg persze nekünk is.
Iszonyatosan türelmes emberek, soha nem sietnek.
A zebra is csak díszként funkcionál, mindenki rohangál az úton, mindegy az hogy épp egy kamion vagy egy busz közeledik. Vannak, akik nem is futnak, hanem nyugodtan telefonálva sétálnak át, az autók pedig nem dudálnak, hanem lelassítanak. Fantasztikus.
Hétfőn repülünk. A harmadik hónapról röviden ennyi, még mindg imádom az országot, és még mindig egy porszemnyi honvágyam sincs, nem gondoltam meg magam, nem akarok visszaköltözni. Soha. A tenger látványát már nem tudnám feladni.

2. hónap

Magyar megalázás

Sok jót tudtam írni az itteni magyarokról-eddig. Nem szeretnék sokakról véleményt formálni, de ha Isten felviszi valaki dolgát, az biztosan eltapossa a kicsit. Történt ugyanis, hogy a hónap első hetében másnál voltam. Imádtak a gyerekek. Egész héten nagyon jól elvoltunk. Ő egy nagyon jó ember. Voltunk Halloweenezni, és a testvérét is megismerhettem, aki szintén aranyos. Azt mondta, ha bármi segítségre lenne szükségem, szóljak. Nem hittem, hogy ez ilyen hamar be fog következni. Történt ugyan, hogy a nővel, akinél eredetileg voltam (szándékosan nem írom ki a nevét, legyen most Andrea) feszült volt a viszonyunk az elmúlt pár hétben. Ő sem beszélt róla (nekem), és én se. A kislány keresztszülei jöttek hozzánk, mert költöznek, csak még nincsenek meg a kocsi papírjai, és nálunk vannak addig. Megkapták a szobámat is. Mire visszaértem az egyhetes másik munkából, felkutatták a cuccaim, kidobálták a papírjaim (festmények, rajzok), aztán egy szép szombati reggel nekem állt a kedves néni. Fogjam össze a hajam, mert fel lett porszívózva. Ne üljek rá a vécéülőkére, mert új. De ez csak a kezdet volt… este fürdettem a kislányt, és baj, hogy félig engedem neki a vizet, mert én nem szeretem őt, és azt akarom, hogy fulladjon meg (!!!). Szegény gyerek imád a lovacskáival játszani a fürdőkádban, miért akarnám ettől megfosztani? Mellesleg, amikor fürdik, végig mellette ülök. Megkaptam, hogy belőlem lesz a világ legrosszabb anyja (ismer, már látott engem 2x), és nem tudok főzni. Egy 20 éves lánynak ilyet mondani elég nagy parasztság. Ami azért esik rosszul, mert lelkiismeretesen kijelenthetem, hogy a gyerekkel úgy bánok, mintha a sajátom lenne. Nem egész nap a tévét bámulja… festünk, rajzolunk, tanulunk, boltosat játszunk, ragasztgatunk, stb. Minden nap játszunk, és mindig megyünk sétálni vagy a partra vagy a játszótérre. Mindig szórakoztatom, nem értem ezt a feltételezést. Hozzáteszem, ezt egy olyan nő mondta, akinek a gyerekei szó szerint a világ legtávolibb pontjára menekültek (Ausztrália). A főzés: A másik család kislánya 3x repetázott a levesemből. Balázsra egy éven keresztül főztem. Anyagilag nem kell félteni a nénit, így neki nem idegen az, hogy akkor esznek étteremben, amikor jól esik. Valóban nem főzök úgy, mint egy 5 csillagos étteremben, de azért ha én meg tudom enni, eddig mindenki meg tudta enni, a néni pedig nem is kóstolta soha, nem tudom mi volt a problémája. Talán, hogy magyar vagyok én is, és én önerőből vihetem többre, mint ő.  Egy 5 éves gyerekre nem főzhetek sósan, aki szerint az édes savanyú csirke is csíp. Hiába mentegetőztem, hogy ízlés kérdése, MONDTA, MONDTA, MONDTA. Be nem állt a szája. Azt mondta, hogy ő jóindulatú, és az angyalok vezérlik. Mondta, hogy én itt egy 20 éves senki vagyok, ne higgyem azt, hogy emberszámba fognak itt venni. Én meg mondtam, hogy oké, akkor pakolok, és megyek. Azt mondta, nem mehetek. Mondom: MIIIII? Dehogynem. Összecsomagoltam, és felhívtam Andreát, hogy elmegyek, amíg ez a nő itt van. Azt mondta, hogy oké, vissza se menjek. Vállaltam a kockázatot. Becsomagolva, 6 táskával nekiindultam a semminek. Lementem a partra. Vittem magammal 20 év dolgait, és gondolkoztam, hogy most mit is csináljak, hova menjek. Aztán eszembe jutott, hogy kptam már segítséget. Bementem egy hotelba a kávézóba, ami épp ott volt. Onnan írtam egy kedves nőnek, és 15 perc múlva jött is értem. 

Andreának voltak problémái velem. Például az, hogy nem volt minden nap bepakolva a mosogatógépbe. Bevallom, biztosan volt olyan. Erről ő fényképes bizonyítékot készített. NEM SZÓLT, hogy csináljam meg (mert eddig erről szó se volt, hogy ez is az én feladatom minden nap, kétszer), nem mutatta meg a képet, így most várom a lejárató posztját erről. Szerintem ez egy olyan dolog, amit meg lehet beszélni. Ha megkért, hogy teregessek ki vagy porszívózzak fel, mindig mindent szó nélkül megcsináltam, a hétvégéken is. A hétvégéket nem fizette ki, hiába nem volt otthon, én pedig így dolgoztam. A fizetésemet 2 hét késéssel kaptam meg, és csak 19-ére tudtam foglalni repülőjegyet, mert akkora volt olyan árban, amit meg tudtam venni. Erről aznap nem szóltam neki, ez az én hibám BEVALLOM, de olyan ideges volt, hogy nem akartam traktálni. Rá 2 napra elmondtam neki, de addigra megtudta máshonnan, ezért még ő volt ideges. Ha időben kapom meg a pénzem, rendesen le tudom foglalni a jegyem.
Beszéltem előző bébiszitterekkel, nem győzték sorolni, hogy ők hogy jártak vele, de ezt nem írom le, nem fogom lejáratni, és őket sem szarba hozni.
Térjük vissza. Jöttek a nehézségek..Egy nőhöz kerültem, ahol aludtam 3 napot, egy napot pedig a barátnőjénél. Nagyon kedvesek voltak, rendesek, biztattak, bátorítottak, hogy álljak ki magamért és az igazamért, és ne alázkodjak meg, hisz megfordult a fejemben, hogy visszamegyek Andreához. Szerencsére kaptam annyi erőt, hogy nélküle is próbáljak boldogulni. 80 euróval a zsebemben elindultam anyához, Dublinba. Elindítottuk a PPS számot is egy cégen keresztül, amíg az nincs meg, nem sok esély van arra, hogy munkát találjak.

Ezeket a bejegyzéseimet sokan szoktátok olvasni, mindig figyelem a statisztikát, egyre jobban nő az írországi olvasottságom is.  Aki tudna nekem munkában segíteni, szívesen fogadom. Angolul jól beszélek (egyre jobban, már a fordítás is megy), 2 év vendéglátós tapasztalatom van, de bármiféle munkát elvállalok. A PPS folyamatban van, december 6-án lesz az interjúm. Erről az emailt be tudom mutatni, ha az számít. Bírom az éjszakázást is, húsüzemen kívül bármilyen gyárban is elhelyezkednék. Probléma, hogy december 19-ére már megvettem a repülőjegyemet, 4-én jövök vissza. Ha ezekkel a paraméterekkel tud valaki segíteni, kérem írjon.

Ezek után azt gondolhatjátok, hogy visszasírom Magyarországot, de nem!! Nem akarok visszamenni még mindig. Itt akarok érvényesülni, lassan de biztosan, nehézségeket átugorva. Tiszta lelkiismerettel, becsületesen távoztam az előző helyről, és úgy gondolom, ha én jó emberként maradtam, jó is fog velem történni. Ott vagyok, ahol lennem kell, és ott is leszek, tudom. Most egy kicsit kuszák a dolgok, de minden rendben lesz. Várom a sors segítségét, várom azt az embert, akit ide sodor hozzám, és elindulhatok.

Anyával szerencsére sokat kirándulunk itt a környéken, miközben az önéletrazaimmal járjuk a várost.

Ők élő emberek:

 Whiskey museum:

Stephen's Green:

Írország iszonyatosan jó hely. Mosolyognak az emberek az utcán és ez még mindig furcsa. Az öreg nénik is megszólítanak, hogy milyen szép napunk van, vagy hogy milyen szép a táj (ha épp a parton vagyunk). Imádok itt élni. Az oktatás csak pozitív meglepetéseket hoz. Például ha valaki nem jó rajzból, azt rajzóra helyett elküldik énekórára, ha a abból tehetségesebb. Nincsenek kudarcok. 16 évesen kivehetnek 1 évet, hogy egy másik országban tanulhassanak, mielőtt pályát választanak. Itt tényleg a gyerekek érdekeit nézik. Zseniális!!

Köszönöm annak, aki elolvasta, és remélem sok üzenetet kapok majd, és nagyon hálás lennék, ha munkaügyben segítséget kapnék. 

További szép napot!

1. hónap

Az ígéret földje

1 hónapja vagyok itt, Írországban. Nem kötötték még be az internetet, ezért késett a bejegyzésem.

Azoknak üzennék, akik irigykedtek, és elhalmoztak minden negatívval, hogy naiv vagyok, itt se jó minden, itt is keményen kell dolgozni, először úgyis vécét fogok pucolni, át fognak vágni, főleg a magyarok stb stb., hogy BEKAPHATJÁTOK!!!
Ahogy elterveztem, úgy vagyok itt. Minden jó, minden békés. Magyar anyukánál vagyok, aki korrekt. Megkapom a pénzem, variálhatok is, hogy mikor mennyit hová kérek, együtt vásárolunk, együtt kirándulunk, együtt látogatjuk meg a barátait.

JÖJJÖN SZÁMOMRA A LEGLEGLEGJOBB HÍR: Az édesanyámnak találtam munkát itt, tőlem 2 órányira, Dublin mellett. Ugyan az a dolga, mint nekem. Bébiszitternek jött, kap külön szobát és fürdőszobát, az ennivalója biztosított, és még a fizetése is meghaladja azt az összeget, amit Magyarországon keresett bárhol a 40 év alatt. Hát nem ez az álom? A lehető legjobb helyre jött, a szerencse nekem/nekünk dolgozik. 43 évesen, nyelvtudás nélkül, nem a saját szakmájában, szállással, nem fizikai munkát találtam neki 1 hét itt tartózkodás alatt!! Emberek, ez nem lehetetlen.
Nem tudom, hogy hány évesek olvassák a blogomat, de mikor megfogalmazódott bennünk a külföldi munkavállalás, mi egy 30-as párnak olvasgattuk az ugyan erről szóló blogjukat. Remélem ez is erőt ad majd az olyan erőtleneknek, mint amilyenek mi voltunk.
Akármennyi idős az ember, csak akarnia kell a kiutazást. MINDEN ROSSZ GONDOLAT NÉLKÜL. Legyél akkor naiv inkább, hidd, hogy itt minden cukorka és rágógumi akár 50 évesen is. És hidd el, hogy itt minden álmod valóra fog válni, és minden ember a te segítségedre lesz, MERT ÍGY VAN! Tapasztalatból, mondhatni kétszeres tapasztalatból.
Érdekes módon rosszindulatú magyarral csak facebookon találkoztam még (de ott bőven). Élőben nem. Eddig mondjuk szinte csak férfiakkal találkoztam (a kamionos szakma miatt), és tudjuk, hogy nem a férfiak az irigyebbik nem.  Mindenki próbál segíteni a másiknak, és mindenki ismer mindenkit. Kiderült, hogy Kata is beszélt már azzal a nővel, ahová az anyukám megy. Mindenki már több mint 5 éve itt van, akikkel beszéltem. Anyukám újcsaládja is 11 éve van kint.

Nem lehet ennyi pozitívat mondani viszont az itt élők szüleire. Ismétlem önmagam, akikkel beszéltem, és kihozták a szüleiket, hogy a nyugdíj mellett ne kelljen dolgozniuk, egytől egyig visszaéltek a lehetőséggel. Szerintem ez is csak a magyarságnak köszönhető, és a megboldogult idősek nem tudják felvenni az itteni öregekkel a tempót. Itt nem panaszkodnak, hogy jajj ilyen meg olyan vizsgálaton voltam, a lábam is fáj meg ez is meg az is. Itt boldogan eljárnak SZÓRAKOZNI, utazni, kirándulni. Felvonulásokra, fesztiválokra járnak, beszélnek a gyönyörű országukról és a gyönyörű családjukról. Boldogan és büszkén mondják, milyen szép házba sikerült költözniük, mert itt az a legnagyobb gazdagság, ha az időseknek farmjuk van. Sok farmos vidéket láttam már én is, öreg koromban biztosan én is nyugodtan élnék egy ilyen helyen. Nem büdös állat-és szarszagot kell elképzelni, rendezetlen portával és szalmával szanaszét, nem mocskos munkásembert, és omladozó pajtát. Egy gyönyörű házat, hatalmas kerttel (ahol a kerítés csak az állatok miatt kell), és állatokat az udvaron. A pajtát aligha meglehet különböztetni a háztól, annyira tiszta. Az udvaron fű, ami gyönyörű zöld. A még mindig szerelmes párok pedig boldogan élnek ott. Nem veszekednek és undorodnak egymástól nyilvánosan is, és még 70 évesen is képesek megölelni egymást, és kézen fogva sétálni. Nem zsörtölődnek, nem szitkozódnak, nem taszítják el a másikat.
Megértem a magyar időseket, akik kijönnek ide. Látják ezeket a csodás helyeket és a boldog párokat. Persze, hogy irigyek. Irigyek a gyerekeikre is, akik már most többet értek el, mint ők a nyugdíjas éveikig. Már csak azért is, mert elkezdték követni azt a mentalitást, ami itt van. Ami itt természetes.
Én az írek közt érzem azt a legjobban, hogy rossz helyre születtem.

A szomszédunk ír, és sokat jár át. Az elején még nagyon nehezen értettem meg, válaszolni pedig javarészt nem tudtam. Most már kezdem megszokni, egyre többet beszélünk. Nagyon türelmes, és kedves.

Az első hónapban ezeket érzem, ilyen benyomásokkal gazdagodhattam. Balázs már nagyon várja, hogy megtapasztalja ezeket. Mikor beszélünk, mindig mondja, hogy az adott napon milyen panaszkodásokat hallott a buszon, és hogy én jutottam eszébe, hogy ez elől menekültem. Karácsonykor megyek hozzá, de már most libabőrös a hátam az ottani emberektől, főleg a budapesti biztonsági őrhöz hasonló bunkóktól.

Kata zseniális. Egyik héten heti 6 napot dolgozott (reggeltől estig persze), egy napot a kamionban is aludt, és amikor lett volna egyetlen szabadnapja, ugye vasárnap, ő elvitt minket kirándulni. Sokat kocsikáztunk, kávéztunk, fagyiztunk, és sétáltunk. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy gyönyörű hely Írország, és egyik sétányon sem voltak szemetek. Ez volt az egyik legfurcsább dolog. A fű csodálatosra volt nyírva, rengeteg turista volt, de mégsem dobtak el még egy cigi csikket sem. Sem a járdára, sem pedig a fűre, a játszótérre meg abszolút nem. A büfésoron sem volt egy szalvéta sem a földön… Nehéz elképzelni, ugye? Imádok itt élni!

Kata intézett nekem másik munkát is pluszba, a fodrásza gyerekeire is kellene vigyáznom. 2 kislányra, ide hozná őket. Lehet, hogy ezen a nyáron nyaralni is eljutunk Balázzsal? Hihetetlen, hogy itt már ilyet is tudok tervezni.

Változott a terv, egész jövő héten a fodrásznál fogok lakni, mert szünet lesz Sorinának is, és a keresztszüleivel lesz. Itt van internet is, nagyon vártam már! Nagyon jól érzem magam itt, voltunk Halloweenezni is. Minden fel van díszítve, de jelenleg nem tudok arról képet csatolni, majd a következő bejegyzésben.

Az egyetlen rossz dolog, hogy az internetesek nem akarnak jönni. Mielőtt kijöttem, már lett nekik szólva, de másfél hónap nem volt nekik elég, hogy bekössék. A másik szolgáltató sem jött ki, őket 3 hete várjuk. Nagyon ráérnek…

Ezen a hétvégén Dublinba utaztam anyukámhoz. Egyedül, át Írországon, sötétedés után úgy, hogy csak angolul tudok segítséget kérni, és ha félreértem az az én bajom. DE!! Eljutottam. 3 átszállással mentem. Az első buszon a buszsofőrrel végigbeszélgettük az utat. Azt mondta, amiért ilyen kedves vagyok, a telefonján online lefoglalja nekem a buszjegyet, és diákjegyet ad Dublinig és vissza, és ráírta a jegyre a telefonszámát is, ha valaki kérné tőlem a diákot akkor szóljak hogy hívja fel, így olcsóbban megúszom. Ilyen kedves... A másiknak mondtam, hogy nem tudom hol kell átszállnom a buszra, mert a reptéren nagyon sok buszmegálló van. Ezért odavitt engem, és ott tett le, ahol majd jön a buszom, pedig neki jóval előtte volt a megállója. Hihetetlen milyen kedves... Megérkezésem után másnap bementünk a fővárosba anyával. Sokszor tévedtünk el. Minden bolt hatalmas, nem is tudtuk bejárni őket. Van egy euros bolt, ahol szinte minden 1.5 euro, még az After Eight is. Az ennivalók többségében olcsóbbak mint Magyarországon. Például a pisztácia, a chia mag, a kávé, kekszek, müzlik, gyümölcsök és zöldségek. Dublinban bevásároltam, vettem ajándékokat (amiket papírba be is csomagoltak, hogy ne törjön el), ruhákat. Vettem egy új csizmát, amiről én téptem le a címkét, és az aljáról a papírt, 3 euroért. A fehérneműket 3 euroért lehet venni, 4 darabot. A pólókból 1 euro 3 darab, a nadrágok 1 eurok... tényleg nagyon olcsók. Gyönyörű város, nekem nagyon tetszik a nyüzsgő belváros, tele utcai táncosokkal, utcazenészekkel, bűvészekkel. Hajléktalant is láttunk, egész nap a belvárosban kettőt (!!), de ők is csak ültek és kéregettek, nem voltak se büdösek, se agresszívek. Minden ember segítőkész volt, mindenhol. 

Írországban

A nagy kaland

Huhh. Hol is kezdhetném? Talán Ádámnál és Évánál. Mivel én vagyok én, ezért persze nem lehet az utam problémamentes. Hétfőn reggel 4 órakor keltem, és telekocsival Budapestig meg sem álltam. Fél 9-re értem az Örs vezér térig, és elvileg 9-kor kellett volna indulnunk. Nem tudtam hol a metróállomás, így megkérdeztem a biztonsági őrt: Jó napot, elnézést, meg tudná mondani, hogy hol találom a metróállomást?- a válasz egy kézlendítés volt. Gondoltam, viszlát, mindörökre. Eljött értem a kocsi egy fél órás késéssel. Egy 28 éves srác vitt el a telephelyre, aki abban az 5 perces kocsiútban bemutatta magát, tudtam, hogy ez nem lesz sima út. 9-kor kellett volna elindulnunk a messzeségbe. Délután 1-kor indultunk GPS-t venni. Megálltunk, a sofőr 2 órára a kocsiban hagyott, még az ablakot sem tudtam lehúzni. Felhívtam a főnökét, aki megkérdezte, hogy mi történik. A drága sofőrünk szegény, Pesten eltévedt a bolt és az autó között (ami nem mellesleg egy bevásárlóközpont előtt állt, a főút szélén). 

Háromnegyed 6-kor sikerült elindulnunk, Szlovákiába. Egész úton füstölt a kocsi, a sofőr szidta a főnökét, amiért ilyen „szart” adott neki, hogy egy emelkedőn 4x kell próbálkoznia. Gondoltam, jó fényképezőgéppel mindenki profi. Mindegy, gondoltam, hogy csak az eleje nehéz. Azt mondta, hogy 2 éve vezet, a főnök kijavított, ez az első útja. Emiatt meglágyult a szívem, türelmes voltam. Szlovákiában felvettünk egy kiskutyát. 

A következő állomás Sopron. Délre kellett volna Sopronba érni. Éjszaka fél 12-re oda is értünk, a másik kiskutyáért. Kiderült, hogy a sofőrünk nem tud angolul, sem pedig más nyelveken. Hajnali 4 órás keléssel elég fáradt voltam ahhoz, hogy elbóbiskoljak. 5 perc múlva költ a sofőr, hogy keljek már fel, és szóljak a kutyás nőnek, hogy hajnali 3-ra érünk oda. Ez egy cseh nő volt, aki meglepődve, de belement, hogy 3-ra odaérünk. Mondanom sem kell, késtünk, negyed 5-re értünk oda. A sofőr összekeverte Ausztriát és Németországot, így fogalmunk sem volt, hogy hogyan tovább. Megálltunk végül Csehországban, ő 2 órát aludt, én nem tudtam aludni. Aztán folytatódott a bonyodalom…. A sofőrnek fingja sem volt arról, hogy hol vagyunk, hová kell menni, mit kell csinálni, esetleg melyik kikötőből hová fogunk érkezni. Nem adta oda az aláírós papírokat, mikor rászóltam, hogy igen, add oda ha kell, akkor rosszat adott oda (pl. a kutyás papírok helyett bőrönd átvételis papírt adott). 

Futárcég, csomagokat szállít, tele volt a kocsi de semmit sem raktunk le (pedig átmentünk az adott országon). Megkérdeztem, hogy nem kell csomagokat leraknunk? Erre azt válaszolta, hogy ne foglalkozzak vele, ez nem az én munkám, fogjam be a pofámat, mert ez az ő munkája. Oké. 

Megálltunk Németországban, hogy megnézze hogyan cseszte össze a papírokat. Mivel csak én voltam azzal tisztában, hogy vannak állatok is, megnéztem, őket. Éheztek, szomjasak voltak. A nagy kutyus éppen kakálni készült a kicsi ketrecébe. Szóltam a sofőrnek, hogy jó lenne őt kivenni, hogy mozogjon, meg pont kakál, és ne feküdjön 2 napig (optimista voltam) a saját székletében. Jött megint az a tipikus alpári tahó hangnem, hogy ez az ő munkája és fogjam be stbstb, és nem, nem veszi ki a kutyát, majd ő tudja. Ahogy elindultunk, kifordultunk, megállítottak a rendőrök. Elkezdtek beszélni. A sofőr egy büdös szót sem értett, rám nézett. Mondtam neki, hogy „ez a te munkád. Nem szólhatok bele”… Mivel nem értette azt sem, hogy azt kérdezik, mi van a csomagtartóban, honnan jövünk, hová megyünk stb, lekapcsoltak minket, bementünk egy udvarba, ahol már nem bírtam tovább, mert elvették a személyinket, mondtam, hogy én beszélek angolul. Elmondtam hogy csak egy utas vagyok, ő egy futárcég alkalmazottja, most megyek ki dolgozni Írországba, fordítottam a sofőrnek. Fél óra múlva szabadultunk. Később megkérdeztem, hogy hol járunk. A válasz: „még a kisöcsém is tudja, nem lehetsz ennyire hülye”. Jött a flegmázás, és minden, amit egy tajparaszttól hallani lehet. Mondom neki, hogy ezért kemény pénzeket fizetünk, és ez nem tartozik bele a csomagba. Azt mondta, azért fizetünk, hogy kivigyen engem Írországba. Ahogy ezt kimondta, lerobbantunk. 

Németországban, német rádió és feliratok mellett azt mondta, hogy dejó, hogy már Franciaországban vagyunk, és milyen jó, hogy nem volt határ. Mondtam, hogy ostoba. Végül elértünk a határhoz, ahogy azt megjósoltam. Lerobbantunk. Imádkoztam én mindenhez és mindenkihez, hogy bááááárcsaaak ne tudnánk továbbmenni, bárcsak küldenének értem mást. Kijött a szerelő, elvontatta az autót. A sofőr nem tudott angolul, ismétlem. Random szavakat mondott, olyanokat amik nem is léteznek (káring-elromlott az autóm, ájem ájzisz-írországba megyünk), és nem engedte, hogy segítsek. Emiatt ideges lettem, és elmentem kávézni, hogy tudjak skypeolni Balázzsal. Addig se hallgatom. Utánam jött a drága, hogy az egész főnökség velem akar beszélni, mindenki engem keres, és a k*rva anyámat, hogy eljöttem. De sajnos semmilyen főnökség nem keresett engem, csak azért hívott vissza mert túl jól éreztem már magam a kis kávém mellett. Kipakoltam mindent a kocsiból, és megmondtam, hogy ennyi volt. Vagy visszamegyek Magyarországra, vagy eljön értem valaki Írországból, de ezzel a barommal egy percet sem maradok. Vendéglátásban dolgoztam könyörgöm. Ha fizet a vendég, akkor elvárja hogy kiszolgálják, és azt kapja amiért fizetett. Felhívtam a főnököt, azt mondta nyugodjak meg, örül hogy mindent elmondtam, a sofőr helyett már van más, nem tőle fog nyugdíjba menni. Ez nyugtató volt. De mi lesz velem Franciaország közepén? 

Egy ismerősét elküldte értünk. Egy palotagondnok ismerősét. Meséltem neki, hogy barátomtól ágyba kapom a kávét. Volt olyan tündér, hogy reggel ő is behozta nekem. Egész úton beszélgettünk, és próbáltuk elnyomni a sofőrt, aki mindig olyan dologgal vágott a témánk közepébe, hogy neki mennyire sok a pénze, mennyi mindent engedhet meg magának, és neki mennyire hű de jó (persze se füle, se farka nem volt az egésznek). Itt sikerült szállást kapni:

A gondnok autókat gyűjt, és van egy eredeti amerikai rendőrautója:

Nagyon jó volt. Gyönyörű hátsó erdő-kert tartozott hozzá. A palota tulaja egy 97 éves néni, akiről azt hittem, hogy olyan 70 körüli lehet, olyan kis fiatalos. Este puha ágyban aludtam, megfürödtem, átöltöztem. 2 nap nem alvás és tisztálkodás  után ez mennyei volt. Ennek ára 2 nap késés volt, mert csak a pénteki kompot értük így el.

 Másnap tudtam beszélni Balázzsal, mert volt internetkapcsolat. Kényelmesen leültem a nappaliba. Laptoppal, töltővel, a telefonommal, táskával, pulóverrel körbepakoltam magam, és egy hosszas beszélgetés közepette megérkezett a már sokszor emlegetett sofőrünk, hogy aludni szeretne a kanapén, menjek már fel. Megfogtam minden cuccom, felmentem. Ott szakadozott az internet. Hallottam, hogy kint nevetgél a kedves. Mondom te nem alszol?? Azt mondta, ja, mégsem akar aludni. Ezért lementem, lecuccoltam. Bejött 5 perc múlva, hogy ott akar aludni. Mondom, fent vannak az ágyak, menj fel, nem fogsz szórakozni velem. Ott már üvöltve káromkodtam (sokan tudják, hogy csak akkor teszek ilyet, ha már tényleg nagyon ideges vagyok). Felhívtam a főnököt, hogy azonnal tegyen valamit. Tett is. Elvitetett onnan Párizsba, ahol átvett egy Gál Róbert (Viking Transport) nevű ember. Kiírom a nevét, mert reklámozom. Egy végtelenül aranyos, kedves, édes egy ember, annyira jószívű, hogy ezt leírni nem lehet, TESSÉK VELE UTAZNI. Beszéli is az angolt, kint él tizenéve, tudja a dolgát. Vett nekem ennivalót, kávét is. Mondta, hogy a telefonjáról hívjuk fel anyukámat, a barátomat. Végig velem volt, beszélgettünk sokat. Direkt a kedvemért tett egy kitérőt, hogy a domb tetejéről láthassam a tájat, a kikötőt, és az óceánt. Csak miattam. 

Komolyan mondom, ha valaki megérdemli a kolbászos kerítést, akkor az ő. Nincsenek olyan mondatok, amivel le tudnám írni a határtalan kedvességét. Innentől kezdve SEMMI negatív dolog nincs. Semmi. Minden rendben volt. 

Találkoztunk az egyik barátjával, aki szintén meghívott kávézni. Elmesélte hogyan jött ki Írországba 10 éve. Megengedte, hogy a kabinjában aludjak, mert csak egy szlovák sráccal van most bent. Éjszaka felköltöttem, mert féltem. Sosem hajókáztam még, főleg nem óceánon, és főleg nem este. Majdnem leestem az ágyról, úgy ringott a hajó, és megkérdeztem, hogy ez természetes-e. Mondta, hogy igen, ez még nem vészes. A kompon több kamion és teherautó is volt. 18 óra volt az út. Íme:

     

Az óceán nekem egy hatalmas élmény volt.  Annyira nagy és annyira gyönyörű szép, hogy nem tudok betelni vele. Végig kint voltam szinte, néztem ahogy dől a hajó, ahogy a hatalmas hullámok nekicsapódnak-vagy épp egymásnak. Gyönyörű a víz, és delfineket is láttunk. Este fél 9-kor indultunk, sötétben, szóval nem láthattam a tiszta tájat. De így is gyönyörű volt. Aztán aludtam végre. Megszerettem volna nézni a napfelkeltét, de a kamionos szobatársam nem költött fel, mert rossz volt az idő. Tényleg minden szürke volt, a hullámok pedig nőttek. CSODÁLATOS. Kint álltam, és bámultam. Ennyire kellemeset még sosem láttam. Aztán előbújt a nap egy kicsikét. Utána bejöttünk, mert egy kisebb viharba keveredtünk. De még az is egy élmény volt, ahogy a hajó jobbra-balra dől, és az ablakból csak eltűnni látjuk az óceánt. Végül leszálltunk időben. 

Átszálltam a kamionba Katához, a nőhöz, akinek a gyerekére vigyázni fogok. Már megörültünk, hogy vééégree látjuk egymást, 2 napos késéssel, 6 nap utazás után itt vagyok. Nála. Biztonságban. De ne legyen ilyen egyszerű. Robinál maradt a személyim (a sofőrnél)… még pont a kikötőben volt, így gyorsan elkamionoztunk érte.

Hazaértünk. Katáékról mesélnék most. Kata a világ egyik legjobb anyukája, és legjobb embere. Az egész házuk tele van plüssel, játékokkal, kreatív dolgokkal. Egyik helyiség sem szimpla, például a nappaliban piros karikák vannak a falon, a konyhában a fal 2 színű, és ferdén van elválasztva. Minden fel van díszítve, a lépcsőfeljárótól kezdve a vécékig, a képüvegeken át minden. Csillogó pillangók, matricák még a kukán is, káprázatos. Kata elvitt bevásárolni, azt mondta, amit szeretnék, azt vesz. Így is lett. Megkóstoltam már az itteni különleges nemzeti sajtot és édességet is. Kata imádja a lányát, és az életre neveli. Nem zavarja, ha a gyereknek koszos lesz a ruhája, ha megkívánja a fánkot, fánkot vesz neki. A lánya, Sorina is szereti az anyukáját, tényleg egy álomcsalád. Kaptam Katától egy teljesen felszerelt fürdőszobát, egy nagy szobát, egy kényelmes ágyat, új függönyt, és egy telematricázott falat, plüssállatokat, de még új ruhákat is. Első napomon elvittek a partra. Sajnos erre sem tudok mit mondani. Érezni kell. ÉREZNI. Az új farmernadrágom volt rajtam. Megálltam és messziről néztem a tengert. Aztán Kata mondta, hogy nyugodtan menjek be a vízbe. Hatalmas hullámok voltak, nagyon féltem. Levettem a zoknim és a cipőm, és elindultam. Térdig vizes lettem, de iszonyatosan jó érzés volt. Néztük a hullámokat, és vártuk mikor éri el a lábunkat. Sok kagylót, moszatot és ismeretlen növényeket sodort ki a partra (meg egy cipőt is:D), a kislány homokvárát is elvitte a víz. Elsétáltunk egy biztonságos helyre, ahol csak leültünk. A kislány lyukat ásott, és nevetgélt, Kata pihent, én pedig ámultam a tájon. Akkor megmutatom hogyan is történt:

Hiheteten, hogy azért fizetnek nekem, hogy ezt akár minden nap lássam. A munkám sem megerőltető. Minden reggel 8:40-re jön érte az iskolabusz, ennivalót adok neki, és reggelit készítek, majd kikísérem. Mire hazajön, ebédet adok neki, és játszom vele, amíg az anyukája haza nem jön. Már aludt el a hasamon, és azt mondta nagyon szeret. Én is szeretem őt, egy tündéri kislány. Magániskolába jár (igen, itt megteheti akkor is, ha az anyuka egyedülálló), és eszméletlenül édes az egyenruhájában:

Érdekességek számomra:

A boltban szinte mindent meg tudunk venni készen. Hámozott hagyma, hámozott krumpli, dobozos krumplipüré, kész szószok, amit csak össze kell keverni tésztával. Itt nem úgy megy a bevásárlás, hogy mindennek megnézik az árait, és azt veszik meg, ami 20 forinttal olcsóbb. Amire ránéznek, az a kosárba kerül. 

A köszönés. Itt mindenki úgy köszön (meg a határon is, a kompon is a recepcióstól kezdve a büfésig mindenki), hogy hello, how are you? Megtanultam már, hogy ez csak annyit jelent, hogy ""szia", erre nem kell válaszolni. 

Nincsenek hajléktalanok. Ebben a városban, ahol vagyok, egy hajléktalan sincs. 

Uzsonna. A gyerekek nem vihetnek magukkal magvakat az iskolába, és édességet sem. Nem vihetnek cukros üdítőt sem, de változatos ennivalót kell csomagolni nekik. Én emlékszem, vagy egy péksütit vettem, kisebb koromban meg elvittem 1-2 szendvicset meg egy csokit. A kislánynak szendvicset csomagolok (néha állatos figurákat nyomok ki direkt erre a célra való formával), joghurtot adok, sós kekszet és valamilyen apróra vágott gyümölcsöt. Emellé egy liter innivalót, ami vagy víz vagy tej. 

Estimese. A kislánynak minden este mesét olvasunk. Az anyukája minden este addig ül az ágya felett, amíg a kislány el nem alszik.

Külön nap van tesióra. Minden kedden csak tesióra van, van arra is külön egyenruhájuk.

Házi feladat. Minden héten kapnak egy lapot, amin a heti házi feladat van. Anyukának kell ellenőriznie, hogy kész van-e minden. Nem kell olyan dolgokra gondolni, mint Magyarországon... minden nap 3 szót kell leírni 4x, a másik füzetben 5 szót kell lemásolni, és rajzolni egy olyan képet, amin minden szerepel az adott szavakból. Pénteken nincs házi feladat, a teljes hétvégéjük szabad. Nem hordanak haza könyvet, csak azt a 3 füzetecskét, ami tartalmazza a házi feladatot. Ez az az oktatási rendszer, ahová szívesen járatnám az én gyerekemet is. A magyarral össze sem hasonlítható. Itt minden nap az ennivalóval, innivalóval és a 3 füzettel, és a tolltartóval jár a gyerek iskolába. Nincsenek kilós táskák, tankönyvek, értelmetlen munkafüzetek amiket sosem használnak, minden órára külön füzet. Minden nap fél 10-től fél 3-ig van iskola, és imádnak oda járni. Sorina magától kel fel reggelente, és boldogan indul el. Ezt Magyarországon nem sokan tudják elmondani, hogy a kislányuk hiszti nélkül indul el, boldogan, és ugyanolyan boldogan jön haza... Imádok itt élni már most! 

Balázs hiányzik, ez egy szenvedés, de remélem hamarosan ő is ki tud majd jönni! <3 Nagyon keveset tudtunk beszélni az elmúlt időben. Hívni nagyon drága lett volna minden nap, wifi meg csak 2 helyen volt, meg a hajón. Néha Kata ideadja a telefonját, de nem akarok pofátlan lenni, szóval csak lejelentkezek, aztán vissza is adom. Kata még mindig nagyon rendes, nem győzöm hangsúlyozni. Súlyról eszembe jut, van fogyasztógépe. Napi 10 percig kell használni, és segít a fogyásban. Most nagyon rajta vagyok ezen, de azt még nem mondhatom el, hogy miért.:) 

10.02 van, és ma voltunk kamionos találkozón. Végig dudáltunk 2 órát, és az IDŐSEK végigállták az utat. Mosolyogtak, örültek, boldogan mutatták, hogy mééég, dudáljunk. Nagyon kellemes volt látni őket. Annyira boldogok, és úgy örültek. Előtte elmentünk reggelizni a közeli étterembe. Ilyen hatalmas cappuccinot még sehol sem kaptam. Megkóstoltam a vegetarian Irish breakfastet, nagyon kiadós, de iszonyatosan finom. Erről is képek (akit érdekel, voltak régi autók is, amik felvonultak. A 70 legérdekesebbről készítettem fotókat, privátban szívesen elküldöm):