2020. július 8., szerda

Barcelonai nászút

Barcelonai nászút

    Bár kicsit régen történt már, de mai napig emlékszem a barcelonai nászutunk minden pillanatára. Engedjétek meg, hogy bemutassam, miért Barcelona a legjobb választás a romantikára.

   A fő ok, amiért oda mentünk, az természetesen a meleg tengerpart volt. A hideg Írország után Magyarország fullasztó melegébe csöppentünk, ahol alig kaptunk levegőt a hőségtől. Egy hét után indultunk is tovább. 2018 augusztusában érkeztünk a hajnali repülőgéppel Spanyolországba. Bár meleg volt, a levegő mégsem volt olyan nehéz, a lélegzés kellemes volt a forróság ellenére is. A repülőtérről metróval jutottunk el a szállásunkhoz, a Travelodge Hotelhez. A hotel mindössze egy csillagosnak van minősítve, ezért féltünk is lefoglalni, de a fotók és az ár annyira hivogatóak voltak, hogy emellett döntöttünk. Ami ott fogadott minket, hihetetlen volt. Csodálatos előtér és recepció várt, ízléses, színes beltér, nagy, tágas lift, és széles folyosók. A  9. emeleten kaptunk szobát. Mindenhol parketta volt (a közeli homokos tengerpart miatt ez egy nagyon jó ötlet, féltünk is, hogy fogunk vigyázni a szőnyegre, ha az lenne a szobákban, mint az eddig megjárt hoteljeinkben). A szoba jól felszerelt; egy akasztós szekrény, lámpa, éjjeli szekrény, saját fürdőszoba és zuhanyzó, nagy ágy és egy tiszta, sértetlen kép várja a vendégeket. Egy csillagos hotelként is minden nap kaptunk takarítást. 

    A szállásunk mindössze 10 perc sétára volt a Platja de la Mar Bella tengerparttól, az oda vezető út pedig éttermekkel, fagyizókkal és ajándékboltokkal van övezve. A kedvenc útbaeső éttermünk a Chocolat-Box volt, ahol a világ legfinomabb palacsintáját szolgálták fel. A reggeleinket általában itt kezdtük, az ebédet minden nap másik étteremben fogyasztottuk el. A parton számos hely kínálkozik, mi egy ott található olasz éttermet szerettünk meg nagyon. Balázs rákokat evett parmezánnal és sajtos tésztával, én vegetáriánusként nem sok mindenből válogathattam, így sikerült szinte mindenhol megkóstolnom a spanyol pizzát. Az árak nagyon alacsonyak voltak, egy óriás szendvics is mindössze 3 euróba került.

    A strand gyönyörű volt, puha homokban lépkedtünk, a tenger pedig kristálytisztán ragyogott. Szépen el vannak különítve a helyek, először a családi strand, aztán a nudista strand, végezetül a meleg strand. Hatalmas területen nyúlik el, így a vízben is szétszóródnak a fürdőzni vágyók, nem volt nagy a tumultus. Az első este 11 óra körül lementünk a partra egy törülközővel, hogy összebújjunk, nézzük a tengert és a csillagokat. Amikor az újdonsült férjem megcsókolt, abban az egy pillanatban arról a törülközőről, amin ketten ültünk, ellopták a táskánkat minden iratunkkal együtt egy szinte üres strandon. A nagykövetségen "megnyugtattak" minket, hogy évente minimum 150 ideiglenes útlevelet állítanak ki magyaroknak, mert olyan ügyes tolvajok vannak, akiket lehetetlen kivédeni. Ez sem szegte a kedvünket, hisz ott voltunk egy gyönyörű országban. 

    Hogy feldobjuk magunkat, váltottunk jegyet a PortAventura parkba. Az ár tartalmazta a buszjegyet Barcelona belvárosából egészen a vidámparkig, illetve visszafelé is egy előre egyeztetett időpontra. Aki ide el szeretne látogatni, csak úgy tegye, hogy megveszi az express-kártyát is. Ez azért fontos, mert így nem kell beállni a hosszú sorokba, volt ahol legalább 200 embert előztünk meg. Ha buszhoz vagyunk kötve, és mindent ki szeretnénk próbálni, nem biztos, hogy ez sikerül az órákig tartó sorok kivárásával. Bár mi szezonban voltunk, és rengeteg turista volt, nem bántuk meg, mert így mindenre volt időnk, a végén még sétáltunk is céltalanul a kaktusz-rengetegben, melynek közepén egy piramis található. Benne színészek adtak elő egy darabot, aminek a végén megremegett alattunk a föld, így ez a stresszhelyzet egy tökéletes lezárása volt a parknak, utána jól esett leülni a biztonságos buszra, és visszazötyögni a belvárosba. 

    Szerettük volna megnézni a La Sagrada Familiát is, és a Güell Parkot, de ezekre a helyekre csak előzetesen online lehet jegyet váltani, és nyáron megéri minél hamarabb. Sajnos arra a hétre, amikor mentünk, már nem találtunk szabad időpontot a látogatásra, így csak kívülről nézhettük meg a La Sagrada Familiát, a Güell Park külső része pedig ingyenes, ezért az ott tett séta elég volt ahhoz, hogy ne szomorkodjunk, amiért a belső részbe nem juthattunk be. A park iszonyú magasan van, olyannyira, hogy a parkig kültéri mozgólépcső visz fel. Hatalmas, és ott található az építőjének a háza is, egy aranyos rózsaszín házikó. Azért is volt érdekes, mert itt nem a növények, a nagy fák domináltak, inkább a homok és a kő. A kilátás leírhatatlan, így aki arra jár mindenképp szánja rá egy napját, hogy felmenjen gyönyörködni.

    A város felett jár egy libegő is, ahonnan szintén be lehet látni az egész várost és a tengert. Ez is magasan van, de busszal könnyen megközelíthető. Az ajándékboltok olcsók, sok kis apróságot lehet kapni, így hazafelé érdemes még egy táskát vinni.

    Erről a helyről is készítettünk egy utazós videót, így akit mélyebben érdekel, az nézze meg. Négy részre bontottuk, az első részben a várost láthatjátok, a másodikban a vidámparkot, a harmadikban az ételeket, a negyedikben pedig a tengerpartot. Jó szórakozást!


Amszterdami kikapcsolódás fiataloknak

 


2019. december 26-án négy napra elutaztunk Amszterdam nyüzsgő piroslámpás negyedébe, hogy elfelejtsük a mindennapok gondjait. Úgy gondoltuk, ez az a hely, ahol két huszonéves valóban olyan szórakozási élményekkel gazdagodhat, melyek segítenek az összehangolódásban.


És hogy ez sikerült-e? Hát persze, sőt! Többet kaptunk ettől a hosszúhétvégétől, mint amennyit vártunk.
A dublini repülőtéren a sorban várakozva mindig kidobjuk a maradék vizespalackunkat, de ez már mindenki számára ismerős lehet. Visszafelé viszont az amszterdami repülőtéren meglepődtek, mikor gyorsan elkezdtük lehúzni a maradék vizünket. Rögtön szóltak, hogy nyugodtan felvihetjük magunkkal, át sem nézték, valóban mi van benne. A reptéri kapuk sokkal nagyobbak és alaposabban átvilágítanak minket, meg is ijedtem, mikor rám záródott a forgó üvegajtó. 


Megérkezésünk után rögtön egy pályaudvarra érkeztünk ki a terminálból. A jegyautomatákkal nagyon vigyázni kell, mert ugyanazért a szolgáltatásért két menüpontban akár 40 euró különbség is lehet. Turista jegyet vásároltunk fejenként 36.50 euróért, amit 3 napig használhattunk minden vonaton és buszon. A B&B, a Zuid Oost Heesterveld 20 percre volt a belvárostól, remek közlekedés volt éjszaka is.
A recepciós gyönyörűen beszélt angolul, nagyon segítőkész volt. Egy folyosón mindössze 4 szoba található, két zuhanyzó, egy vécé, valamint tartozik a kis családias szárnyhoz egy felszerelt konyha is. A falak és ajtók fehérek, amiket modern meztelen színes állatos festmények díszítenek, erről a lent látható videómban is láthattok képkockákat.
Miután lepakoltunk, bementünk a belváros szívébe, az elhíresült piros lámpás negyedbe. Aznap ettünk rántott sajtot egy automatákkal felszerelt gyorsétteremből, aminek a nevét sajnos nem tudom, de nagyon finom volt a vacsora. Ezután megkerestük a De Kroon nevű kávézót, ahol előzetes értesüléseink szerint dolgozik egy magyar lány is. Sosem próbáltuk még a füvet, így jó lett volna először tanácsot kérni, hogy mi az, amivel kipróbálhatjuk biztonságosan. Sajnos aznap ő nem dolgozott, de a pultos társa szintén tökéletes angollal nagy segítségünkre volt. Piros kupakos tartóban lévő cigarettát kaptunk, ketten a felét szívtuk el. Az a tapasztalatunk vele, hogy az elején köhögést okoz, a fű hatása várat magára, de 10-15 perc után már egész jól elnevetgéltünk.
Másnap bejártuk a várost, egy McDonaldsban kezdük a napot, ahol a fogyasztáson felül is fizetős a vécé! A reggeli kávé után elmentünk megnézni az 5D porn mozit. Ez egy körülbelül 10 perces vetítés volt a városról, nem is nevezném pornónak, egy-egy jelenetnél spricceltek ránk vizet és habot, fújtak ránk szelet, miközben alattunk rezgett és mozgott a szék. Egyszer biztosan megéri megnézni.
Az ajándékboltokban nem voltak árak kiírva, mindenhol magas árat mondtak mindenre, majd amikor elvetettük a vásárlás ötletét, elkezdtek alkudozni. Ugyanígy jártunk egy édességboltban is, ahol egy csipsz és egy pez-cukorka 9 euroba került. A főtéren lévő gofrist nagyon nem ajánlom senkinek. Árak ott sincsenek kiírva, először nekünk 9 eurot mondtak, másnap egy másik eladó ugyanarra 10 eurot mondott. Így nem sok mindent vásároltunk.
Utunk következő állomása a Katten Kabinet volt. Egy kis házikó tele cicás festményekkel, szobrokkal, rajzokkal, és persze igazi cicákkal. Minden perce élvezetes volt a helynek.
Este elmentünk a Casa Rosso Thathre-be. Ez egy olyan forgó színpados színház, ahol élőben láthattunk 9 pornót. Vicces volt, és izgalmas, mert ilyet még máshol nem láttunk. Az esténket egy füves sütivel zártuk, amitől el is aludtunk, így ennek hatásáról nem tudok írni.
A harmadik napon ugyanabban a kávézóban kezdtük, ahol először jártunk, csak akkor már a magyar lánnyal is találkoztunk. Elsétáltunk az Illusion múzeumba, ami teljesen üres volt így karácsonykor, szuper képeket készítettünk ott. Minden festmény igazi mestermű, érdemes elmenni.
Végezetül megnéztük a szex-múzeumot, ami szintén érdekes lehet, főleg a fiataloknak. A reggeli kávézós látogatás után hosszasan el tudtunk beszélgetni a művekről. Végezetül felmentünk a tudományos múzeum tetejére, ahonnan beláttuk Amszterdam jelentős részét.


Összességében, minden fiatalnak ajánlok egy ilyen bulis hétvégét, ahol garantált a meglepetés és a jókedv, mert valóban olyan élményekben lehet részetek, melyeket sehol máshol nem kaphattok meg. Míg a legtöbb ország minél jobban zár, Amszterdam pont annyira nyitott. 

Ha felkeltette az érdeklődéseteket a kis kiruccanásunk, nézzétek meg az erről szóló utazós videónkat az alábbi linken:

https://youtu.be/lc3BiGHVqIU