Sziasztok!
A blogom azért írom, hogy segítséget nyújtsak azok számára,
akik kilátástalannak gondolják a helyzetüket itt, Magyarországon, és úgy
gondolják, hogy (jobb) jövő várja őket valahol, máshol. Ha azért nem tudsz a
külföldben gondolkozni, mert nincs pénzed, akkor ajánlom neked ezeket a kis „naplóbejegyzéseket”.
Még egy évig csak a kezdeteket, az indulást olvashatjátok. Ezek később fognak
beérni, akkor tudjátok majd meg, hogy miről is írtam. Én is kíváncsi vagyok,
hogy meddig, és hová jutok, és alig várom, hogy csak egy rémálomként olvassam
vissza ezeket az első bejegyzéseket. Havonta fogok élménybeszámolót írni, hogy
mennyi mindent sikerült tennem a célom elérésében. Remélem követendő példa lesz
ez, és sokaknak tudok segíteni abban, hogy a 0-ról elindulhassanak felfelé.
Reménytelen helyzet nincs. Kilátástalan van, de ha kinyitsz egy kis ablakot,
hatalmas katedrális bejáratot tudsz kiépíteni.
Kezdem az elejéről. Miskolcon az Avasi Gimnáziumban érettségiztem
2015-ben. Magyarból emelt szintű, sikeres érettségit tettem. Akkor albérletben
laktunk az Avason. Anyukámmal és a testvéremmel, Petrával éltem ott. Az
érettségizős évemben kezdtem dolgozni mint pultos, Miskolc egyetlen élőzenés
rock bárjában. Pénteken és szombaton voltam/vagyok ott, egy kis zsebpénzért.
Abból vettem havonta a bérletem, és fizettem az iskolai dolgaimat (tabló,
tablókép, szalag stb.). Anyukám a műanyaggyárban robotolt, minimálbérért (már
kapott munkát a rendőrségen, a konyhán). Az albérletünk a rezsivel együtt
60-70.000 forint körül mozgott. Még az én matektudásommal számolva is 30-40.000
forintunk maradt egy egész hónapra (amiből anyukám és a testvérem bérlete
11.000 forint). Megtanultunk spórolni, és vigyázni mindenre. Hiányt semmiben
sem szenvedtünk, mindenünk megvolt, ami miatt nem érzetük hátrányban magunkat.
Apám sosem foglalkozott velünk, nem is érdekelte a sorsunk. 10 hónapig húztuk
az albérletben, de nem akartunk semmi adósságot. Így anyukám egyik ismerőséhez
költöztünk, ahol csak a rezsit kell fizetnünk, és fenntartani a házat (ezt a
tulajdonos szépen ki is használja).
Nekem már volt akkor egy elég komolynak
látszó kapcsolatom, Balázsnak hívják a barátomat, aki már az első
hónapban felajánlotta, hogy ide költözhetek hozzájuk. Az anyukája és az
apukája azt mondta, mivel egyetemre járok, tanuljak, nem kérnek semmiféle
anyagi segítséget.
Nem említettem, felvettek az egyetemre, magyar és etika
tanári szakra. Az első (sikeres) vizsgaidőszakom után elgondolkoztam… Anyukám
és a testvérem (aki boncmesternek akar tovább tanulni, jelenleg a Ferenczi
Sándor Egészségügyi Szakközépiskola tanulója) sokkal de sokkal jobb életet
érdemel. Anya is sokat átélt már (ő 17 éves korától dolgozik, szakács
végzettsége van, és a Balatonon kezdte a pályafutását), a testvérem is mindent
megtesz, mégsincs még otthonuk sem. Ahogy nekem sincs. Anyukám megérdemelné,
hogy legalább évente egyszer strandra elmenjen. A testvérem megérdemelné,
hogy egy fesztiválon részt vegyen. Annyi mindent érdemelnének. Mivel én
államilag támogatott szakon voltam az egyetemen, ami 6 éves, így 6 évig még itt
kellett volna dolgoznom Magyarországon. De én 12 évig nem lennék képes ezt
nézni.
Egyik este barátommal, Balázzsal a Transe című filmet néztük, az új
ágymatracunkon feküdve. Augusztus óta gyűjtögettünk egy kétszemélyes ágyra, de az
ennivalóra, vagy apró ajándékokra mindig elköltöttük a pénzünket. Balázs is
tanul még (egy speciális programozó iskolában). A kétszemélyes matracot
januárban sikerült megvennünk. A film után pár perc néma csendet követően
kiborultam. Megmondtam Balázs szüleinek, Balázsnak, anyának és Petrának, hogy
ott fogom hagyni az egyetemet. Dolgozni fogok, amíg Balázs tanul, utána az első
repülővel megyünk oda, ahová Balázs már évek óta készül (még a képzés előtt ki
akart menni, de megismert engem, így itt maradt), Angliába. Ő, mint programozó,
biztosan el fog tudni helyezkedni. Angolul jobban beszél, mint magyarul. Ő azt
mondta, hogy elsődlegesen a nyelv miatt vágyik oda. Én eddig pultosként
dolgoztam, voltam adatrögzítő, postai válogató, büfés, korrektor egy újságnál,
takarító, és ügyintéző. Sok mindent kipróbáltam, hogy tudjam mi az, amit nem csinálnék. Most volt egy fél évem, hogy tapasztaljak.
Bejelentkeztem a munkaügyi központba, ahol felajánlották nekem a lehetőséget,
hogy elvégezhetek egy OKJ-s tanfolyamot, amiért fizetnek havonta. Nekem a
vendéglátás volt az, ami a legjobban tetszett. Szeretek pultos lenni. Így
beiratkoztam egy 10 hónapos vendéglátós tanfolyamra, amiért havonta 65.000
forintot kapok (és fizetik a bérletet is). Ez az az összeg, amivel
elindulhatunk Angliába. A hétvégi keresetemből élhetünk úgy, mint akkor, amikor
még egyetemre jártam, a tanfolyamos fizetésemet pedig félre tudom tenni. Az
előző félévi ösztöndíjam felét eltettem, szóval egy borítékban lapul 60.000
forintunk. Úgy gyűjtünk még, hogy ha van papír pénzünk, akkor azt eltesszük.
Együtt vettünk pár fekete, enyhén csillogós borítékot, ami MINDIG emlékeztet
minket arra, hogy ha kiveszünk belőle, akkor a jövőnket vesszük el. Így semmi
felesleges dologra nem költünk.
Össze szeretnénk spórolni arra, hogy el tudjam
végezni a barista tanfolyamot is addig, angol nyelven. Mivel ilyen csak Pesten van,
az útiköltségre is gondolnom kell. Talán majd egyszer saját kávézóm lesz. :) Tervek vannak,
például egy jogosítvány, a megvalósítása pedig folyamatban. De minden előtt ott
lebeg az, hogy első a repülőjegy, és a szállás. A kinti céljaink eléggé
elenyészőek még, hiszen sosem volt akkora keresetünk, hogy tervezzünk vele.
Először anyáéknak szeretnénk lakást venni. Aztán ha Petra elvégzi az iskolát,
valószínű, hogy anya is jön utánunk.
Én biztatok mindenkit, hogy sose adja fel. Ha havonta csak
pár ezer forintot tud félre tenni, akkor tegye. Ezt a bejegyzést egy 20 éves
lány írta, és úgy gondolom, hogy ebben a korban még lehetséges változtatni, és
lehetséges gyűjteni, akár részmunkával is. És ami a legfontosabb: együtt minden
könnyebb.
Ha bármi kérdésed van, vagy esetleg megosztanád a történetedet,
vagy ötleted velem, hogy te hogyan képzeled, írj nekem nyugodtan a
terike.alt9@gmail.com e-mail címre.
Szép napot, hamarosan jelentkezem!
Dalma
