1. hónap

Az ígéret földje

1 hónapja vagyok itt, Írországban. Nem kötötték még be az internetet, ezért késett a bejegyzésem.

Azoknak üzennék, akik irigykedtek, és elhalmoztak minden negatívval, hogy naiv vagyok, itt se jó minden, itt is keményen kell dolgozni, először úgyis vécét fogok pucolni, át fognak vágni, főleg a magyarok stb stb., hogy BEKAPHATJÁTOK!!!
Ahogy elterveztem, úgy vagyok itt. Minden jó, minden békés. Magyar anyukánál vagyok, aki korrekt. Megkapom a pénzem, variálhatok is, hogy mikor mennyit hová kérek, együtt vásárolunk, együtt kirándulunk, együtt látogatjuk meg a barátait.

JÖJJÖN SZÁMOMRA A LEGLEGLEGJOBB HÍR: Az édesanyámnak találtam munkát itt, tőlem 2 órányira, Dublin mellett. Ugyan az a dolga, mint nekem. Bébiszitternek jött, kap külön szobát és fürdőszobát, az ennivalója biztosított, és még a fizetése is meghaladja azt az összeget, amit Magyarországon keresett bárhol a 40 év alatt. Hát nem ez az álom? A lehető legjobb helyre jött, a szerencse nekem/nekünk dolgozik. 43 évesen, nyelvtudás nélkül, nem a saját szakmájában, szállással, nem fizikai munkát találtam neki 1 hét itt tartózkodás alatt!! Emberek, ez nem lehetetlen.
Nem tudom, hogy hány évesek olvassák a blogomat, de mikor megfogalmazódott bennünk a külföldi munkavállalás, mi egy 30-as párnak olvasgattuk az ugyan erről szóló blogjukat. Remélem ez is erőt ad majd az olyan erőtleneknek, mint amilyenek mi voltunk.
Akármennyi idős az ember, csak akarnia kell a kiutazást. MINDEN ROSSZ GONDOLAT NÉLKÜL. Legyél akkor naiv inkább, hidd, hogy itt minden cukorka és rágógumi akár 50 évesen is. És hidd el, hogy itt minden álmod valóra fog válni, és minden ember a te segítségedre lesz, MERT ÍGY VAN! Tapasztalatból, mondhatni kétszeres tapasztalatból.
Érdekes módon rosszindulatú magyarral csak facebookon találkoztam még (de ott bőven). Élőben nem. Eddig mondjuk szinte csak férfiakkal találkoztam (a kamionos szakma miatt), és tudjuk, hogy nem a férfiak az irigyebbik nem.  Mindenki próbál segíteni a másiknak, és mindenki ismer mindenkit. Kiderült, hogy Kata is beszélt már azzal a nővel, ahová az anyukám megy. Mindenki már több mint 5 éve itt van, akikkel beszéltem. Anyukám újcsaládja is 11 éve van kint.

Nem lehet ennyi pozitívat mondani viszont az itt élők szüleire. Ismétlem önmagam, akikkel beszéltem, és kihozták a szüleiket, hogy a nyugdíj mellett ne kelljen dolgozniuk, egytől egyig visszaéltek a lehetőséggel. Szerintem ez is csak a magyarságnak köszönhető, és a megboldogult idősek nem tudják felvenni az itteni öregekkel a tempót. Itt nem panaszkodnak, hogy jajj ilyen meg olyan vizsgálaton voltam, a lábam is fáj meg ez is meg az is. Itt boldogan eljárnak SZÓRAKOZNI, utazni, kirándulni. Felvonulásokra, fesztiválokra járnak, beszélnek a gyönyörű országukról és a gyönyörű családjukról. Boldogan és büszkén mondják, milyen szép házba sikerült költözniük, mert itt az a legnagyobb gazdagság, ha az időseknek farmjuk van. Sok farmos vidéket láttam már én is, öreg koromban biztosan én is nyugodtan élnék egy ilyen helyen. Nem büdös állat-és szarszagot kell elképzelni, rendezetlen portával és szalmával szanaszét, nem mocskos munkásembert, és omladozó pajtát. Egy gyönyörű házat, hatalmas kerttel (ahol a kerítés csak az állatok miatt kell), és állatokat az udvaron. A pajtát aligha meglehet különböztetni a háztól, annyira tiszta. Az udvaron fű, ami gyönyörű zöld. A még mindig szerelmes párok pedig boldogan élnek ott. Nem veszekednek és undorodnak egymástól nyilvánosan is, és még 70 évesen is képesek megölelni egymást, és kézen fogva sétálni. Nem zsörtölődnek, nem szitkozódnak, nem taszítják el a másikat.
Megértem a magyar időseket, akik kijönnek ide. Látják ezeket a csodás helyeket és a boldog párokat. Persze, hogy irigyek. Irigyek a gyerekeikre is, akik már most többet értek el, mint ők a nyugdíjas éveikig. Már csak azért is, mert elkezdték követni azt a mentalitást, ami itt van. Ami itt természetes.
Én az írek közt érzem azt a legjobban, hogy rossz helyre születtem.

A szomszédunk ír, és sokat jár át. Az elején még nagyon nehezen értettem meg, válaszolni pedig javarészt nem tudtam. Most már kezdem megszokni, egyre többet beszélünk. Nagyon türelmes, és kedves.

Az első hónapban ezeket érzem, ilyen benyomásokkal gazdagodhattam. Balázs már nagyon várja, hogy megtapasztalja ezeket. Mikor beszélünk, mindig mondja, hogy az adott napon milyen panaszkodásokat hallott a buszon, és hogy én jutottam eszébe, hogy ez elől menekültem. Karácsonykor megyek hozzá, de már most libabőrös a hátam az ottani emberektől, főleg a budapesti biztonsági őrhöz hasonló bunkóktól.

Kata zseniális. Egyik héten heti 6 napot dolgozott (reggeltől estig persze), egy napot a kamionban is aludt, és amikor lett volna egyetlen szabadnapja, ugye vasárnap, ő elvitt minket kirándulni. Sokat kocsikáztunk, kávéztunk, fagyiztunk, és sétáltunk. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy gyönyörű hely Írország, és egyik sétányon sem voltak szemetek. Ez volt az egyik legfurcsább dolog. A fű csodálatosra volt nyírva, rengeteg turista volt, de mégsem dobtak el még egy cigi csikket sem. Sem a járdára, sem pedig a fűre, a játszótérre meg abszolút nem. A büfésoron sem volt egy szalvéta sem a földön… Nehéz elképzelni, ugye? Imádok itt élni!

Kata intézett nekem másik munkát is pluszba, a fodrásza gyerekeire is kellene vigyáznom. 2 kislányra, ide hozná őket. Lehet, hogy ezen a nyáron nyaralni is eljutunk Balázzsal? Hihetetlen, hogy itt már ilyet is tudok tervezni.

Változott a terv, egész jövő héten a fodrásznál fogok lakni, mert szünet lesz Sorinának is, és a keresztszüleivel lesz. Itt van internet is, nagyon vártam már! Nagyon jól érzem magam itt, voltunk Halloweenezni is. Minden fel van díszítve, de jelenleg nem tudok arról képet csatolni, majd a következő bejegyzésben.

Az egyetlen rossz dolog, hogy az internetesek nem akarnak jönni. Mielőtt kijöttem, már lett nekik szólva, de másfél hónap nem volt nekik elég, hogy bekössék. A másik szolgáltató sem jött ki, őket 3 hete várjuk. Nagyon ráérnek…

Ezen a hétvégén Dublinba utaztam anyukámhoz. Egyedül, át Írországon, sötétedés után úgy, hogy csak angolul tudok segítséget kérni, és ha félreértem az az én bajom. DE!! Eljutottam. 3 átszállással mentem. Az első buszon a buszsofőrrel végigbeszélgettük az utat. Azt mondta, amiért ilyen kedves vagyok, a telefonján online lefoglalja nekem a buszjegyet, és diákjegyet ad Dublinig és vissza, és ráírta a jegyre a telefonszámát is, ha valaki kérné tőlem a diákot akkor szóljak hogy hívja fel, így olcsóbban megúszom. Ilyen kedves... A másiknak mondtam, hogy nem tudom hol kell átszállnom a buszra, mert a reptéren nagyon sok buszmegálló van. Ezért odavitt engem, és ott tett le, ahol majd jön a buszom, pedig neki jóval előtte volt a megállója. Hihetetlen milyen kedves... Megérkezésem után másnap bementünk a fővárosba anyával. Sokszor tévedtünk el. Minden bolt hatalmas, nem is tudtuk bejárni őket. Van egy euros bolt, ahol szinte minden 1.5 euro, még az After Eight is. Az ennivalók többségében olcsóbbak mint Magyarországon. Például a pisztácia, a chia mag, a kávé, kekszek, müzlik, gyümölcsök és zöldségek. Dublinban bevásároltam, vettem ajándékokat (amiket papírba be is csomagoltak, hogy ne törjön el), ruhákat. Vettem egy új csizmát, amiről én téptem le a címkét, és az aljáról a papírt, 3 euroért. A fehérneműket 3 euroért lehet venni, 4 darabot. A pólókból 1 euro 3 darab, a nadrágok 1 eurok... tényleg nagyon olcsók. Gyönyörű város, nekem nagyon tetszik a nyüzsgő belváros, tele utcai táncosokkal, utcazenészekkel, bűvészekkel. Hajléktalant is láttunk, egész nap a belvárosban kettőt (!!), de ők is csak ültek és kéregettek, nem voltak se büdösek, se agresszívek. Minden ember segítőkész volt, mindenhol.