2016. július 14., csütörtök

"Megbántam"

Ezt a hónapot sajnos nem tudtuk eredményesen zárni. A stagnálás miatt nem írtam már jó ideje, mert a semmiről felesleges. Elkezdődött a tanfolyam, ahová jelentkeztem, vendéglátó eladónak. A színvonallal egy icipicit sem vagyok megelégedve, sajnos ebből a „tudásból” nem sokat tudok majd kivinni magammal a nagy útra. Bár tanulunk (napi 5 órából jó, ha 3 órát), sajnos még semmi újat nem mondtak, például, hogy hogyan cserélem ki a szalagot a pénztárgépben. De ennek ellenére megtanultuk, hogy a „fiú tehén” a bika, megtanultuk, hogy az ember nem tud tojást tojni, szakmai angolon pedig a személyes névmásokat, és leírtunk pár párbeszédet. Sajnos ezek nem a tanárok és a szervezők hibái, hisz ha mindenki csak szünetet akar, meg hazamenni, úgy nem lehet haladni. Mindegy is. Az eddigi vizsgáim mind ötösek, ez nem meglepő.

Osztály
 Belém kötnek, mert valakit nem veszek észre a nyüzsgő városban, és nem köszönök vissza. Belém kötnek, mert félreértik amit épp a padtársammal beszélek. Belém kötnek, mert nem szeretem, ha egy 2 éves gyerek (igen, mert órára be kell hozni) a padomon ugrál ÓRÁN. A fent elhangozottak alapján, etnikum megjelölése nélkül haladok tovább. Van pozitív része is, hisz a tanárok eszméletlenül rendesek és aranyosak. Minden hangzavar és csúnya beszólások ellenére is higgadtan, lelkiismeretesen végigcsinálják az órát.

Elégedetlenség
A munkaügyi központ majd csak augusztus végén fizeti ki a júniusi, 7000 forintos bérleteket, most ezt egy munkanélküli oldja meg addig, első fizetés nélkül. Nem érdekli őket semmi és senki. Ránk csapják az ajtót, ha megyünk, hogy nekünk iskolába kéne lennünk. De hogyan is adhatnánk le az előző havi bérletet, ha csak délelőtt lehet (most pont csütörtökön járt le, se akkor és pénteken sem nyitnak ki délután)?? Igazolást persze kérnek, de nem adnak. Iszonyatosan felidegesít, és felháborítónak tartom, hogy így bánnak velem. Megértem igen, mert a tanfolyam résztvevői közül elenyésző számban vannak magyarok, és biztos idegesek, hogy a másik népcsoport kínlódik az adókedvezményekkel, a hiányzásokkal (bár aki nincs bent, annak is beírják, hogy ott van), a pénzekkel, és papírokkal, mert nem hozzák be 2x a bizonyítványt, mert már egyszer bevitték és még sorolhatnám… Összegezve, olyan lekezelően bánnak a rendesebb emberekkel is, mintha ők mindig is abban a bizonyos székben ültek volna. Ezek a dolgok még jobban ösztönöznek arra, hogy soha de soha ne jusson eszembe visszajönni. 

Személyes előrelépés
Hogy egy kicsit magunkról is beszéljek. Balázs úgy érzi, hogy most van a nehézségek tetőfokán. Nagyon nehéz dolgokat kell megcsinálniuk rövid határidővel, de ennek ellenére is ő és a csapata tudtak felmutatni valamit, ami már majdnem kész. Büszke vagyok rá, és a kitartására. Sajnos tönkrement a számítógépe, így nehezebb dolga van, mert laptopról kell dolgoznia, amit nem igazán szeret. Még nem tudjuk, hogy gyakorlatra hová fog menni, így előre tervezni sem tudunk igazán. Én gyakorlatra augusztus 22-én fogok menni először, és decemberig kell majd járnom. Utána van egy papírom. Ha nem sikerülne addigra összegyűjteni a kiútra a pénzt, vagy legalább a háromnegyedét (eddig úgy fest nem lesz meg, mert azt mondták, 10 hónapig kapok fizetést, de ez csak 6 hónapos) a tanfolyammal, és utána a 3 hónap munkával (ugye márciusig), akkor arra a 3 hónapra előre megyek takarítani, vagy idősgondozásra, a lényeg, hogy 3 hónap után tudjak váltani, mire Balázs is megérkezik. Addig azért nem tervezem a pultoskodást, mert nincs olyan kocsma, ami bentlakásos.

Mindenkinek sikerült-többé nem jönnénk vissza
Egyre több a kinti ismerős. Szinte mindenkinek van kint ismerőse, akikkel beszélek/beszélünk. Az egyik osztálytársam gyerekei élnek ott. A másik osztályban is van egy nő, neki is az egész családja. Sőt… egy szomszédom kórházba került, bementem hozzá látogatóba szerencsére anyukámmal, és a mellette lévő ágyon egy 64 éves nő feküdt, aki már 19 éve Angliában él. Megkérdeztem, hogy megbánta-e már, hogy elment. Erre azt felelte: „Egy dolgot bántam meg; hogy nem hamarabb mentem”. Anyukám is kezdi belátni, hogy nincs maradása. Motiválta őt a kórházban fekvő angliai nő, mert 45 évesen el mert indulni, egy új országba, új reményekkel, boldogan mesélt róla, és nem bánta meg.  Ő is barátkozik a gondolattal, egyre jobban tudatosul benne, hogy nem tud megöregedni itt.

Újabb cél: Florida
Az egyik osztálytársam 13 évet élt Amerikában, főként Floridában. Mesélt róla, hogy milyen nyugodtak az emberek, és milyen kedvesek. Azt is elmesélte, hogy milyen sok fajta ember él ott, és ezt mennyire ki is merik mutatni. Utánanéztünk, hogy hol, milyen házak vannak. Nekem a legnagyobb álmom, hogy legyen egy házam, ahová a nappaliba ragaszthatok falmatricákat, és ez senkit sem érdekel, és legyen egy dolgozószobám, legyen erkélyem, nagy kertem, ahol a cicám szabadon szaladgálhat, a kert végében pedig egy házikó, ahol anya lakik. Aki eddig is olvasta a blogot, az tudja miért… Floridában a házak árai hasonlítanak a magyarhoz, az angoltól pedig fényévekre van. Amerikába a zöld kártyát 2 évvel hamarabb kell megigényelni, így márciusban nem mehetnénk semmiféleképp. Így csak pár évet (10-12év) dolgoznánk Angliában, aztán áttelepülnénk Floridába. Ezek még csak tervek, de nagyon erősen akarjuk, hogy megvalósuljon. Egyelőre Anglia a cél, először azt kell elérnünk. 

Háziállat
Minden bejegyzésem után írtok páran, hogy mi a véleményetek. Esetleg nem tudja valaki, hogy igaz-e az a pletyka, hogy ha állatot szeretnék kivinni, akkor 1 hónapig karanténba helyezik? Ugye nem kell 1 hónapra odaadni a cicámat egy orvosnak, hogy kis ketrecben szenvedjen?


Végül zárásképp megemlítem, hogy jelenleg akármennyire is kuszák a szálaink, és nem haladunk gyorsan, kitartóak vagyunk, és egy kicsit sem ingott meg a hitünk egy szebb és jobb jövőben!