A nagy kaland
Huhh. Hol is kezdhetném? Talán Ádámnál és Évánál. Mivel én vagyok én, ezért persze nem lehet az utam problémamentes. Hétfőn reggel 4 órakor keltem, és telekocsival Budapestig meg sem álltam. Fél 9-re értem az Örs vezér térig, és elvileg 9-kor kellett volna indulnunk. Nem tudtam hol a metróállomás, így megkérdeztem a biztonsági őrt: Jó napot, elnézést, meg tudná mondani, hogy hol találom a metróállomást?- a válasz egy kézlendítés volt. Gondoltam, viszlát, mindörökre. Eljött értem a kocsi egy fél órás késéssel. Egy 28 éves srác vitt el a telephelyre, aki abban az 5 perces kocsiútban bemutatta magát, tudtam, hogy ez nem lesz sima út. 9-kor kellett volna elindulnunk a messzeségbe. Délután 1-kor indultunk GPS-t venni. Megálltunk, a sofőr 2 órára a kocsiban hagyott, még az ablakot sem tudtam lehúzni. Felhívtam a főnökét, aki megkérdezte, hogy mi történik. A drága sofőrünk szegény, Pesten eltévedt a bolt és az autó között (ami nem mellesleg egy bevásárlóközpont előtt állt, a főút szélén).
Háromnegyed 6-kor sikerült elindulnunk, Szlovákiába. Egész úton füstölt a kocsi, a sofőr szidta a főnökét, amiért ilyen „szart” adott neki, hogy egy emelkedőn 4x kell próbálkoznia. Gondoltam, jó fényképezőgéppel mindenki profi. Mindegy, gondoltam, hogy csak az eleje nehéz. Azt mondta, hogy 2 éve vezet, a főnök kijavított, ez az első útja. Emiatt meglágyult a szívem, türelmes voltam. Szlovákiában felvettünk egy kiskutyát.
A következő állomás Sopron. Délre kellett volna Sopronba érni. Éjszaka fél 12-re oda is értünk, a másik kiskutyáért. Kiderült, hogy a sofőrünk nem tud angolul, sem pedig más nyelveken. Hajnali 4 órás keléssel elég fáradt voltam ahhoz, hogy elbóbiskoljak. 5 perc múlva költ a sofőr, hogy keljek már fel, és szóljak a kutyás nőnek, hogy hajnali 3-ra érünk oda. Ez egy cseh nő volt, aki meglepődve, de belement, hogy 3-ra odaérünk. Mondanom sem kell, késtünk, negyed 5-re értünk oda. A sofőr összekeverte Ausztriát és Németországot, így fogalmunk sem volt, hogy hogyan tovább. Megálltunk végül Csehországban, ő 2 órát aludt, én nem tudtam aludni. Aztán folytatódott a bonyodalom…. A sofőrnek fingja sem volt arról, hogy hol vagyunk, hová kell menni, mit kell csinálni, esetleg melyik kikötőből hová fogunk érkezni. Nem adta oda az aláírós papírokat, mikor rászóltam, hogy igen, add oda ha kell, akkor rosszat adott oda (pl. a kutyás papírok helyett bőrönd átvételis papírt adott).
Futárcég, csomagokat szállít, tele volt a kocsi de semmit sem raktunk le (pedig átmentünk az adott országon). Megkérdeztem, hogy nem kell csomagokat leraknunk? Erre azt válaszolta, hogy ne foglalkozzak vele, ez nem az én munkám, fogjam be a pofámat, mert ez az ő munkája. Oké.
Megálltunk Németországban, hogy megnézze hogyan cseszte össze a papírokat. Mivel csak én voltam azzal tisztában, hogy vannak állatok is, megnéztem, őket. Éheztek, szomjasak voltak. A nagy kutyus éppen kakálni készült a kicsi ketrecébe. Szóltam a sofőrnek, hogy jó lenne őt kivenni, hogy mozogjon, meg pont kakál, és ne feküdjön 2 napig (optimista voltam) a saját székletében. Jött megint az a tipikus alpári tahó hangnem, hogy ez az ő munkája és fogjam be stbstb, és nem, nem veszi ki a kutyát, majd ő tudja. Ahogy elindultunk, kifordultunk, megállítottak a rendőrök. Elkezdtek beszélni. A sofőr egy büdös szót sem értett, rám nézett. Mondtam neki, hogy „ez a te munkád. Nem szólhatok bele”… Mivel nem értette azt sem, hogy azt kérdezik, mi van a csomagtartóban, honnan jövünk, hová megyünk stb, lekapcsoltak minket, bementünk egy udvarba, ahol már nem bírtam tovább, mert elvették a személyinket, mondtam, hogy én beszélek angolul. Elmondtam hogy csak egy utas vagyok, ő egy futárcég alkalmazottja, most megyek ki dolgozni Írországba, fordítottam a sofőrnek. Fél óra múlva szabadultunk. Később megkérdeztem, hogy hol járunk. A válasz: „még a kisöcsém is tudja, nem lehetsz ennyire hülye”. Jött a flegmázás, és minden, amit egy tajparaszttól hallani lehet. Mondom neki, hogy ezért kemény pénzeket fizetünk, és ez nem tartozik bele a csomagba. Azt mondta, azért fizetünk, hogy kivigyen engem Írországba. Ahogy ezt kimondta, lerobbantunk.
Németországban, német rádió és feliratok mellett azt mondta, hogy dejó, hogy már Franciaországban vagyunk, és milyen jó, hogy nem volt határ. Mondtam, hogy ostoba. Végül elértünk a határhoz, ahogy azt megjósoltam. Lerobbantunk. Imádkoztam én mindenhez és mindenkihez, hogy bááááárcsaaak ne tudnánk továbbmenni, bárcsak küldenének értem mást. Kijött a szerelő, elvontatta az autót. A sofőr nem tudott angolul, ismétlem. Random szavakat mondott, olyanokat amik nem is léteznek (káring-elromlott az autóm, ájem ájzisz-írországba megyünk), és nem engedte, hogy segítsek. Emiatt ideges lettem, és elmentem kávézni, hogy tudjak skypeolni Balázzsal. Addig se hallgatom. Utánam jött a drága, hogy az egész főnökség velem akar beszélni, mindenki engem keres, és a k*rva anyámat, hogy eljöttem. De sajnos semmilyen főnökség nem keresett engem, csak azért hívott vissza mert túl jól éreztem már magam a kis kávém mellett. Kipakoltam mindent a kocsiból, és megmondtam, hogy ennyi volt. Vagy visszamegyek Magyarországra, vagy eljön értem valaki Írországból, de ezzel a barommal egy percet sem maradok. Vendéglátásban dolgoztam könyörgöm. Ha fizet a vendég, akkor elvárja hogy kiszolgálják, és azt kapja amiért fizetett. Felhívtam a főnököt, azt mondta nyugodjak meg, örül hogy mindent elmondtam, a sofőr helyett már van más, nem tőle fog nyugdíjba menni. Ez nyugtató volt. De mi lesz velem Franciaország közepén?
Egy ismerősét elküldte értünk. Egy palotagondnok ismerősét. Meséltem neki, hogy barátomtól ágyba kapom a kávét. Volt olyan tündér, hogy reggel ő is behozta nekem. Egész úton beszélgettünk, és próbáltuk elnyomni a sofőrt, aki mindig olyan dologgal vágott a témánk közepébe, hogy neki mennyire sok a pénze, mennyi mindent engedhet meg magának, és neki mennyire hű de jó (persze se füle, se farka nem volt az egésznek). Itt sikerült szállást kapni:
A gondnok autókat gyűjt, és van egy eredeti amerikai rendőrautója:
Nagyon jó volt. Gyönyörű hátsó erdő-kert tartozott hozzá. A palota tulaja egy 97 éves néni, akiről azt hittem, hogy olyan 70 körüli lehet, olyan kis fiatalos. Este puha ágyban aludtam, megfürödtem, átöltöztem. 2 nap nem alvás és tisztálkodás után ez mennyei volt. Ennek ára 2 nap késés volt, mert csak a pénteki kompot értük így el.
Másnap tudtam beszélni Balázzsal, mert volt internetkapcsolat. Kényelmesen leültem a nappaliba. Laptoppal, töltővel, a telefonommal, táskával, pulóverrel körbepakoltam magam, és egy hosszas beszélgetés közepette megérkezett a már sokszor emlegetett sofőrünk, hogy aludni szeretne a kanapén, menjek már fel. Megfogtam minden cuccom, felmentem. Ott szakadozott az internet. Hallottam, hogy kint nevetgél a kedves. Mondom te nem alszol?? Azt mondta, ja, mégsem akar aludni. Ezért lementem, lecuccoltam. Bejött 5 perc múlva, hogy ott akar aludni. Mondom, fent vannak az ágyak, menj fel, nem fogsz szórakozni velem. Ott már üvöltve káromkodtam (sokan tudják, hogy csak akkor teszek ilyet, ha már tényleg nagyon ideges vagyok). Felhívtam a főnököt, hogy azonnal tegyen valamit. Tett is. Elvitetett onnan Párizsba, ahol átvett egy Gál Róbert (Viking Transport) nevű ember. Kiírom a nevét, mert reklámozom. Egy végtelenül aranyos, kedves, édes egy ember, annyira jószívű, hogy ezt leírni nem lehet, TESSÉK VELE UTAZNI. Beszéli is az angolt, kint él tizenéve, tudja a dolgát. Vett nekem ennivalót, kávét is. Mondta, hogy a telefonjáról hívjuk fel anyukámat, a barátomat. Végig velem volt, beszélgettünk sokat. Direkt a kedvemért tett egy kitérőt, hogy a domb tetejéről láthassam a tájat, a kikötőt, és az óceánt. Csak miattam.
Komolyan mondom, ha valaki megérdemli a kolbászos kerítést, akkor az ő. Nincsenek olyan mondatok, amivel le tudnám írni a határtalan kedvességét. Innentől kezdve SEMMI negatív dolog nincs. Semmi. Minden rendben volt.
Találkoztunk az egyik barátjával, aki szintén meghívott kávézni. Elmesélte hogyan jött ki Írországba 10 éve. Megengedte, hogy a kabinjában aludjak, mert csak egy szlovák sráccal van most bent. Éjszaka felköltöttem, mert féltem. Sosem hajókáztam még, főleg nem óceánon, és főleg nem este. Majdnem leestem az ágyról, úgy ringott a hajó, és megkérdeztem, hogy ez természetes-e. Mondta, hogy igen, ez még nem vészes. A kompon több kamion és teherautó is volt. 18 óra volt az út. Íme:
Az óceán nekem egy hatalmas élmény volt. Annyira nagy és annyira gyönyörű szép, hogy nem tudok betelni vele. Végig kint voltam szinte, néztem ahogy dől a hajó, ahogy a hatalmas hullámok nekicsapódnak-vagy épp egymásnak. Gyönyörű a víz, és delfineket is láttunk. Este fél 9-kor indultunk, sötétben, szóval nem láthattam a tiszta tájat. De így is gyönyörű volt. Aztán aludtam végre. Megszerettem volna nézni a napfelkeltét, de a kamionos szobatársam nem költött fel, mert rossz volt az idő. Tényleg minden szürke volt, a hullámok pedig nőttek. CSODÁLATOS. Kint álltam, és bámultam. Ennyire kellemeset még sosem láttam. Aztán előbújt a nap egy kicsikét. Utána bejöttünk, mert egy kisebb viharba keveredtünk. De még az is egy élmény volt, ahogy a hajó jobbra-balra dől, és az ablakból csak eltűnni látjuk az óceánt. Végül leszálltunk időben.
Átszálltam a kamionba Katához, a nőhöz, akinek a gyerekére vigyázni fogok. Már megörültünk, hogy vééégree látjuk egymást, 2 napos késéssel, 6 nap utazás után itt vagyok. Nála. Biztonságban. De ne legyen ilyen egyszerű. Robinál maradt a személyim (a sofőrnél)… még pont a kikötőben volt, így gyorsan elkamionoztunk érte.
Hazaértünk. Katáékról mesélnék most. Kata a világ egyik legjobb anyukája, és legjobb embere. Az egész házuk tele van plüssel, játékokkal, kreatív dolgokkal. Egyik helyiség sem szimpla, például a nappaliban piros karikák vannak a falon, a konyhában a fal 2 színű, és ferdén van elválasztva. Minden fel van díszítve, a lépcsőfeljárótól kezdve a vécékig, a képüvegeken át minden. Csillogó pillangók, matricák még a kukán is, káprázatos. Kata elvitt bevásárolni, azt mondta, amit szeretnék, azt vesz. Így is lett. Megkóstoltam már az itteni különleges nemzeti sajtot és édességet is. Kata imádja a lányát, és az életre neveli. Nem zavarja, ha a gyereknek koszos lesz a ruhája, ha megkívánja a fánkot, fánkot vesz neki. A lánya, Sorina is szereti az anyukáját, tényleg egy álomcsalád. Kaptam Katától egy teljesen felszerelt fürdőszobát, egy nagy szobát, egy kényelmes ágyat, új függönyt, és egy telematricázott falat, plüssállatokat, de még új ruhákat is. Első napomon elvittek a partra. Sajnos erre sem tudok mit mondani. Érezni kell. ÉREZNI. Az új farmernadrágom volt rajtam. Megálltam és messziről néztem a tengert. Aztán Kata mondta, hogy nyugodtan menjek be a vízbe. Hatalmas hullámok voltak, nagyon féltem. Levettem a zoknim és a cipőm, és elindultam. Térdig vizes lettem, de iszonyatosan jó érzés volt. Néztük a hullámokat, és vártuk mikor éri el a lábunkat. Sok kagylót, moszatot és ismeretlen növényeket sodort ki a partra (meg egy cipőt is:D), a kislány homokvárát is elvitte a víz. Elsétáltunk egy biztonságos helyre, ahol csak leültünk. A kislány lyukat ásott, és nevetgélt, Kata pihent, én pedig ámultam a tájon. Akkor megmutatom hogyan is történt:
Hiheteten, hogy azért fizetnek nekem, hogy ezt akár minden nap lássam. A munkám sem megerőltető. Minden reggel 8:40-re jön érte az iskolabusz, ennivalót adok neki, és reggelit készítek, majd kikísérem. Mire hazajön, ebédet adok neki, és játszom vele, amíg az anyukája haza nem jön. Már aludt el a hasamon, és azt mondta nagyon szeret. Én is szeretem őt, egy tündéri kislány. Magániskolába jár (igen, itt megteheti akkor is, ha az anyuka egyedülálló), és eszméletlenül édes az egyenruhájában:
Érdekességek számomra:
A boltban szinte mindent meg tudunk venni készen. Hámozott hagyma, hámozott krumpli, dobozos krumplipüré, kész szószok, amit csak össze kell keverni tésztával. Itt nem úgy megy a bevásárlás, hogy mindennek megnézik az árait, és azt veszik meg, ami 20 forinttal olcsóbb. Amire ránéznek, az a kosárba kerül.
A köszönés. Itt mindenki úgy köszön (meg a határon is, a kompon is a recepcióstól kezdve a büfésig mindenki), hogy hello, how are you? Megtanultam már, hogy ez csak annyit jelent, hogy ""szia", erre nem kell válaszolni.
Nincsenek hajléktalanok. Ebben a városban, ahol vagyok, egy hajléktalan sincs.
Uzsonna. A gyerekek nem vihetnek magukkal magvakat az iskolába, és édességet sem. Nem vihetnek cukros üdítőt sem, de változatos ennivalót kell csomagolni nekik. Én emlékszem, vagy egy péksütit vettem, kisebb koromban meg elvittem 1-2 szendvicset meg egy csokit. A kislánynak szendvicset csomagolok (néha állatos figurákat nyomok ki direkt erre a célra való formával), joghurtot adok, sós kekszet és valamilyen apróra vágott gyümölcsöt. Emellé egy liter innivalót, ami vagy víz vagy tej.
Estimese. A kislánynak minden este mesét olvasunk. Az anyukája minden este addig ül az ágya felett, amíg a kislány el nem alszik.
Külön nap van tesióra. Minden kedden csak tesióra van, van arra is külön egyenruhájuk.
Házi feladat. Minden héten kapnak egy lapot, amin a heti házi feladat van. Anyukának kell ellenőriznie, hogy kész van-e minden. Nem kell olyan dolgokra gondolni, mint Magyarországon... minden nap 3 szót kell leírni 4x, a másik füzetben 5 szót kell lemásolni, és rajzolni egy olyan képet, amin minden szerepel az adott szavakból. Pénteken nincs házi feladat, a teljes hétvégéjük szabad. Nem hordanak haza könyvet, csak azt a 3 füzetecskét, ami tartalmazza a házi feladatot. Ez az az oktatási rendszer, ahová szívesen járatnám az én gyerekemet is. A magyarral össze sem hasonlítható. Itt minden nap az ennivalóval, innivalóval és a 3 füzettel, és a tolltartóval jár a gyerek iskolába. Nincsenek kilós táskák, tankönyvek, értelmetlen munkafüzetek amiket sosem használnak, minden órára külön füzet. Minden nap fél 10-től fél 3-ig van iskola, és imádnak oda járni. Sorina magától kel fel reggelente, és boldogan indul el. Ezt Magyarországon nem sokan tudják elmondani, hogy a kislányuk hiszti nélkül indul el, boldogan, és ugyanolyan boldogan jön haza... Imádok itt élni már most!
10.02 van, és ma voltunk kamionos találkozón. Végig dudáltunk 2 órát, és az IDŐSEK végigállták az utat. Mosolyogtak, örültek, boldogan mutatták, hogy mééég, dudáljunk. Nagyon kellemes volt látni őket. Annyira boldogok, és úgy örültek. Előtte elmentünk reggelizni a közeli étterembe. Ilyen hatalmas cappuccinot még sehol sem kaptam. Megkóstoltam a vegetarian Irish breakfastet, nagyon kiadós, de iszonyatosan finom. Erről is képek (akit érdekel, voltak régi autók is, amik felvonultak. A 70 legérdekesebbről készítettem fotókat, privátban szívesen elküldöm):
