Magyar megalázás
Sok jót tudtam írni az itteni magyarokról-eddig. Nem szeretnék sokakról véleményt formálni, de ha Isten felviszi valaki dolgát, az biztosan eltapossa a kicsit. Történt ugyanis, hogy a hónap első hetében másnál voltam. Imádtak a gyerekek. Egész héten nagyon jól elvoltunk. Ő egy nagyon jó ember. Voltunk Halloweenezni, és a testvérét is megismerhettem, aki szintén aranyos. Azt mondta, ha bármi segítségre lenne szükségem, szóljak. Nem hittem, hogy ez ilyen hamar be fog következni. Történt ugyan, hogy a nővel, akinél eredetileg voltam (szándékosan nem írom ki a nevét, legyen most Andrea) feszült volt a viszonyunk az elmúlt pár hétben. Ő sem beszélt róla (nekem), és én se. A kislány keresztszülei jöttek hozzánk, mert költöznek, csak még nincsenek meg a kocsi papírjai, és nálunk vannak addig. Megkapták a szobámat is. Mire visszaértem az egyhetes másik munkából, felkutatták a cuccaim, kidobálták a papírjaim (festmények, rajzok), aztán egy szép szombati reggel nekem állt a kedves néni. Fogjam össze a hajam, mert fel lett porszívózva. Ne üljek rá a vécéülőkére, mert új. De ez csak a kezdet volt… este fürdettem a kislányt, és baj, hogy félig engedem neki a vizet, mert én nem szeretem őt, és azt akarom, hogy fulladjon meg (!!!). Szegény gyerek imád a lovacskáival játszani a fürdőkádban, miért akarnám ettől megfosztani? Mellesleg, amikor fürdik, végig mellette ülök. Megkaptam, hogy belőlem lesz a világ legrosszabb anyja (ismer, már látott engem 2x), és nem tudok főzni. Egy 20 éves lánynak ilyet mondani elég nagy parasztság. Ami azért esik rosszul, mert lelkiismeretesen kijelenthetem, hogy a gyerekkel úgy bánok, mintha a sajátom lenne. Nem egész nap a tévét bámulja… festünk, rajzolunk, tanulunk, boltosat játszunk, ragasztgatunk, stb. Minden nap játszunk, és mindig megyünk sétálni vagy a partra vagy a játszótérre. Mindig szórakoztatom, nem értem ezt a feltételezést. Hozzáteszem, ezt egy olyan nő mondta, akinek a gyerekei szó szerint a világ legtávolibb pontjára menekültek (Ausztrália). A főzés: A másik család kislánya 3x repetázott a levesemből. Balázsra egy éven keresztül főztem. Anyagilag nem kell félteni a nénit, így neki nem idegen az, hogy akkor esznek étteremben, amikor jól esik. Valóban nem főzök úgy, mint egy 5 csillagos étteremben, de azért ha én meg tudom enni, eddig mindenki meg tudta enni, a néni pedig nem is kóstolta soha, nem tudom mi volt a problémája. Talán, hogy magyar vagyok én is, és én önerőből vihetem többre, mint ő. Egy 5 éves gyerekre nem főzhetek sósan, aki szerint az édes savanyú csirke is csíp. Hiába mentegetőztem, hogy ízlés kérdése, MONDTA, MONDTA, MONDTA. Be nem állt a szája. Azt mondta, hogy ő jóindulatú, és az angyalok vezérlik. Mondta, hogy én itt egy 20 éves senki vagyok, ne higgyem azt, hogy emberszámba fognak itt venni. Én meg mondtam, hogy oké, akkor pakolok, és megyek. Azt mondta, nem mehetek. Mondom: MIIIII? Dehogynem. Összecsomagoltam, és felhívtam Andreát, hogy elmegyek, amíg ez a nő itt van. Azt mondta, hogy oké, vissza se menjek. Vállaltam a kockázatot. Becsomagolva, 6 táskával nekiindultam a semminek. Lementem a partra. Vittem magammal 20 év dolgait, és gondolkoztam, hogy most mit is csináljak, hova menjek. Aztán eszembe jutott, hogy kptam már segítséget. Bementem egy hotelba a kávézóba, ami épp ott volt. Onnan írtam egy kedves nőnek, és 15 perc múlva jött is értem.
Sok jót tudtam írni az itteni magyarokról-eddig. Nem szeretnék sokakról véleményt formálni, de ha Isten felviszi valaki dolgát, az biztosan eltapossa a kicsit. Történt ugyanis, hogy a hónap első hetében másnál voltam. Imádtak a gyerekek. Egész héten nagyon jól elvoltunk. Ő egy nagyon jó ember. Voltunk Halloweenezni, és a testvérét is megismerhettem, aki szintén aranyos. Azt mondta, ha bármi segítségre lenne szükségem, szóljak. Nem hittem, hogy ez ilyen hamar be fog következni. Történt ugyan, hogy a nővel, akinél eredetileg voltam (szándékosan nem írom ki a nevét, legyen most Andrea) feszült volt a viszonyunk az elmúlt pár hétben. Ő sem beszélt róla (nekem), és én se. A kislány keresztszülei jöttek hozzánk, mert költöznek, csak még nincsenek meg a kocsi papírjai, és nálunk vannak addig. Megkapták a szobámat is. Mire visszaértem az egyhetes másik munkából, felkutatták a cuccaim, kidobálták a papírjaim (festmények, rajzok), aztán egy szép szombati reggel nekem állt a kedves néni. Fogjam össze a hajam, mert fel lett porszívózva. Ne üljek rá a vécéülőkére, mert új. De ez csak a kezdet volt… este fürdettem a kislányt, és baj, hogy félig engedem neki a vizet, mert én nem szeretem őt, és azt akarom, hogy fulladjon meg (!!!). Szegény gyerek imád a lovacskáival játszani a fürdőkádban, miért akarnám ettől megfosztani? Mellesleg, amikor fürdik, végig mellette ülök. Megkaptam, hogy belőlem lesz a világ legrosszabb anyja (ismer, már látott engem 2x), és nem tudok főzni. Egy 20 éves lánynak ilyet mondani elég nagy parasztság. Ami azért esik rosszul, mert lelkiismeretesen kijelenthetem, hogy a gyerekkel úgy bánok, mintha a sajátom lenne. Nem egész nap a tévét bámulja… festünk, rajzolunk, tanulunk, boltosat játszunk, ragasztgatunk, stb. Minden nap játszunk, és mindig megyünk sétálni vagy a partra vagy a játszótérre. Mindig szórakoztatom, nem értem ezt a feltételezést. Hozzáteszem, ezt egy olyan nő mondta, akinek a gyerekei szó szerint a világ legtávolibb pontjára menekültek (Ausztrália). A főzés: A másik család kislánya 3x repetázott a levesemből. Balázsra egy éven keresztül főztem. Anyagilag nem kell félteni a nénit, így neki nem idegen az, hogy akkor esznek étteremben, amikor jól esik. Valóban nem főzök úgy, mint egy 5 csillagos étteremben, de azért ha én meg tudom enni, eddig mindenki meg tudta enni, a néni pedig nem is kóstolta soha, nem tudom mi volt a problémája. Talán, hogy magyar vagyok én is, és én önerőből vihetem többre, mint ő. Egy 5 éves gyerekre nem főzhetek sósan, aki szerint az édes savanyú csirke is csíp. Hiába mentegetőztem, hogy ízlés kérdése, MONDTA, MONDTA, MONDTA. Be nem állt a szája. Azt mondta, hogy ő jóindulatú, és az angyalok vezérlik. Mondta, hogy én itt egy 20 éves senki vagyok, ne higgyem azt, hogy emberszámba fognak itt venni. Én meg mondtam, hogy oké, akkor pakolok, és megyek. Azt mondta, nem mehetek. Mondom: MIIIII? Dehogynem. Összecsomagoltam, és felhívtam Andreát, hogy elmegyek, amíg ez a nő itt van. Azt mondta, hogy oké, vissza se menjek. Vállaltam a kockázatot. Becsomagolva, 6 táskával nekiindultam a semminek. Lementem a partra. Vittem magammal 20 év dolgait, és gondolkoztam, hogy most mit is csináljak, hova menjek. Aztán eszembe jutott, hogy kptam már segítséget. Bementem egy hotelba a kávézóba, ami épp ott volt. Onnan írtam egy kedves nőnek, és 15 perc múlva jött is értem.
Andreának voltak problémái velem. Például az, hogy nem volt minden nap bepakolva a mosogatógépbe. Bevallom, biztosan volt olyan. Erről ő fényképes bizonyítékot készített. NEM SZÓLT, hogy csináljam meg (mert eddig erről szó se volt, hogy ez is az én feladatom minden nap, kétszer), nem mutatta meg a képet, így most várom a lejárató posztját erről. Szerintem ez egy olyan dolog, amit meg lehet beszélni. Ha megkért, hogy teregessek ki vagy porszívózzak fel, mindig mindent szó nélkül megcsináltam, a hétvégéken is. A hétvégéket nem fizette ki, hiába nem volt otthon, én pedig így dolgoztam. A fizetésemet 2 hét késéssel kaptam meg, és csak 19-ére tudtam foglalni repülőjegyet, mert akkora volt olyan árban, amit meg tudtam venni. Erről aznap nem szóltam neki, ez az én hibám BEVALLOM, de olyan ideges volt, hogy nem akartam traktálni. Rá 2 napra elmondtam neki, de addigra megtudta máshonnan, ezért még ő volt ideges. Ha időben kapom meg a pénzem, rendesen le tudom foglalni a jegyem.
Beszéltem előző bébiszitterekkel, nem győzték sorolni, hogy ők hogy jártak vele, de ezt nem írom le, nem fogom lejáratni, és őket sem szarba hozni.
Térjük vissza. Jöttek a nehézségek..Egy nőhöz kerültem, ahol aludtam 3 napot, egy napot pedig a barátnőjénél. Nagyon kedvesek voltak, rendesek, biztattak, bátorítottak, hogy álljak ki magamért és az igazamért, és ne alázkodjak meg, hisz megfordult a fejemben, hogy visszamegyek Andreához. Szerencsére kaptam annyi erőt, hogy nélküle is próbáljak boldogulni. 80 euróval a zsebemben elindultam anyához, Dublinba. Elindítottuk a PPS számot is egy cégen keresztül, amíg az nincs meg, nem sok esély van arra, hogy munkát találjak.
Beszéltem előző bébiszitterekkel, nem győzték sorolni, hogy ők hogy jártak vele, de ezt nem írom le, nem fogom lejáratni, és őket sem szarba hozni.
Térjük vissza. Jöttek a nehézségek..Egy nőhöz kerültem, ahol aludtam 3 napot, egy napot pedig a barátnőjénél. Nagyon kedvesek voltak, rendesek, biztattak, bátorítottak, hogy álljak ki magamért és az igazamért, és ne alázkodjak meg, hisz megfordult a fejemben, hogy visszamegyek Andreához. Szerencsére kaptam annyi erőt, hogy nélküle is próbáljak boldogulni. 80 euróval a zsebemben elindultam anyához, Dublinba. Elindítottuk a PPS számot is egy cégen keresztül, amíg az nincs meg, nem sok esély van arra, hogy munkát találjak.
Ezeket a bejegyzéseimet sokan szoktátok olvasni, mindig figyelem a statisztikát, egyre jobban nő az írországi olvasottságom is. Aki tudna nekem munkában segíteni, szívesen fogadom. Angolul jól beszélek (egyre jobban, már a fordítás is megy), 2 év vendéglátós tapasztalatom van, de bármiféle munkát elvállalok. A PPS folyamatban van, december 6-án lesz az interjúm. Erről az emailt be tudom mutatni, ha az számít. Bírom az éjszakázást is, húsüzemen kívül bármilyen gyárban is elhelyezkednék. Probléma, hogy december 19-ére már megvettem a repülőjegyemet, 4-én jövök vissza. Ha ezekkel a paraméterekkel tud valaki segíteni, kérem írjon.
Ezek után azt gondolhatjátok, hogy visszasírom Magyarországot, de nem!! Nem akarok visszamenni még mindig. Itt akarok érvényesülni, lassan de biztosan, nehézségeket átugorva. Tiszta lelkiismerettel, becsületesen távoztam az előző helyről, és úgy gondolom, ha én jó emberként maradtam, jó is fog velem történni. Ott vagyok, ahol lennem kell, és ott is leszek, tudom. Most egy kicsit kuszák a dolgok, de minden rendben lesz. Várom a sors segítségét, várom azt az embert, akit ide sodor hozzám, és elindulhatok.
Anyával szerencsére sokat kirándulunk itt a környéken, miközben az önéletrazaimmal járjuk a várost.
Ők élő emberek:
Stephen's Green:
Írország iszonyatosan jó hely. Mosolyognak az emberek az utcán és ez még mindig furcsa. Az öreg nénik is megszólítanak, hogy milyen szép napunk van, vagy hogy milyen szép a táj (ha épp a parton vagyunk). Imádok itt élni. Az oktatás csak pozitív meglepetéseket hoz. Például ha valaki nem jó rajzból, azt rajzóra helyett elküldik énekórára, ha a abból tehetségesebb. Nincsenek kudarcok. 16 évesen kivehetnek 1 évet, hogy egy másik országban tanulhassanak, mielőtt pályát választanak. Itt tényleg a gyerekek érdekeit nézik. Zseniális!!
Köszönöm annak, aki elolvasta, és remélem sok üzenetet kapok majd, és nagyon hálás lennék, ha munkaügyben segítséget kapnék.
További szép napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése