9. hónap

„Ha a világ, amiben élsz, nem enged álmodni, költözz egy olyanba, ahol megteheted!”-
Billy Idol


Azt hiszem, ez a tökéletes idézet arra, miért is vagyok itt, ahol. Ez a hónap az álmodásról, a tervezésről és a határaink feszegetéséről szólt. De kezdeném inkább a nyaralásunkkal; Magyarországon töltöttünk egy teljes hetet. Pihenést és kirándulást szerveztünk a szüleinkkel, de nem utolsó sorban egy Marilyn Manson koncertet szerettünk volna élvezni. Lefoglaltunk egy gyünyörű szobát a 4 csillagos Leonardo hotelben, ahol két napot töltöttünk. A repülőút után buszoztunk és metróztunk, amin meglepődtem, én nem tudtam hogy ilyenek a metrószerelvények, de ami a legfurcsább: nem lehet a metrón jegyet lyukaztani. Sőt, a metróállomáson sem. Az volt a szerencsénk, hogy egy pesti nővel utaztunk, aki közölte, hogy mégegyszer meg kell másznunk a lépcsőrengeteget, végigmenni a felüljárón, és igen, ott tudjuk kilyukasztani. Még szerencse, hogy volt 3 percünk indulásig, és Balázs a nagy lábaival el tudott rohanni. Komolyan, ezt direkt csinálják? Mindegy, tehát metróztunk. Az aluljáróban, ahol leszálltunk ESTE 23:30-KOR egy szívfacsaró látvány fogadott minket. Egy elég idős bácsi (70 körüli) ült egy kis széken, és festékes vödrön almát árult 200 forintért. Igen, ebben az időben, ennyi pénzért. Vettünk pár almát, aztán figyelmesek lettünk 3 hajléktalanra a háttérben. Mindenkinek letettük az almákat, de az egyik férfi felkelt. Megnézte a tányérját, amiben étel volt valamikor, és a rászáradt ennivalót kaparta ki a körmével. Nagyon nagyon megsajnáltuk, így a szüleinknek hozott csokiból adtunk neki néhányat. Egész este és még most is ezen a történeten gondolkozom, hogy miért? miért kell így élnie bárkinek is? Magyarország, így kell fogadni az embereket!

Megérkeztünk a hotelba, ahol hatalmas meglepetés ért minket. Valami hiba miatt két egyszemélyes ágyat kaptunk, így szóltunk a recepción, hogy mi dupla ágyas szobát szeretnénk. Készségesen utánanézett a recepciós, de az utolsó dupla ágyas szobát nem engedte a rendszer lefoglalni, így feltette a kérdést: a volt igazgató lakosztálya megfelel? Így ugyan azért a pénzért egy csodás lakosztályt kaptunk, akkora zuhanykabinnal, mint egy kis szoba.
Eljött a koncert napja; a teltházas Budapest Parkban, mindenféle kozmikus erő segítségével sikerült a második sorból élvezni életünk legjobb napját, amire én már 8 éve vártam. A koncert legvégén lett egy pengetőm is, nem volt könnyű harc.

Írországban, ha itthon vagyunk, belénk rögzült, hogy elmegyünk kávézni és reggelizni, ha heti háromszor vagyunk szabadok, akkor háromszor. Budapesten ugyan így tettünk, beültünk az első kávézóba ami az utunkba került. Írországban teljesen felesleges megnézni az árakat, körülbelül mindenhol ugyan annyiba kerül egy kávé, a starbucks egy kicsit "drágább", de ez is csak 4.50 eurot jelent, ami nem okoz kiesést. Szóval az utunk első kávézójában (ami cukrászda is) ittunk egy-egy jegeskávét, mi naívak. Nem kérdeztük az árát, nem is figyeltük. 2500 forint volt 2 kávé!!! 2500 forint. Akárhányszor eszembe jut mindig arra gondolok, hogy ezért a pénzért lehozott volna a telekocsi egészen Miskolcig. Pazarlás.

Misklcon másról nem is esett szó, csak a nagy hírről. ÖSSZEHÁZASODUNK. Már nagyvonalakban el van tervezve, decemberben itt házasodunk hivatalosan, jövő nyáron pedig a család miatt Miskolcon is lesz valamicske. Anyát el tudtam vinni kirándulni Lillafüredre, voltunk libegőzni, lángosozni, bevásárolni, és az ElmeHázában is.Összességében jól éreztük magunkat, ha van pénzünk, még élvezhető is ez az ország. Persze vártuk már, hogy visszajöjjünk, hisz mindig oda húz a szívünk, ahol az álmaink vannak.

Rengeteg tervünk van, nagyon sokat számolunk, hogyan kellene spórolnunk. Szeretnénk most augusztusban a jogsit megcsinálni, a külön életünkre, szüleinknek repülőjegyre, hotelszobára, autóra, kutyára, cicára mindenre, MINDENRE. Nagyon sok dologra kell pénz, és igen, a kerítés nem kólbászból van, hanem megvalósuló álmokból. Minden lehetséges, csak a mi példánkat nézve: takarítói fizetésből ketten éltünk 2 hónapig, amíg Balázs elhelyezkedett, van egy jó kamerám, múzeumokba jártunk, a szezon közepén egy hónappal előre vettünk 2 retúr repülőjegyet, időbe ki lett fizetve az albérletünk, a rezsink, Magyarországon mindent ki tudtunk fizetni a családnak, anyukámat még támogattam is, és nem éheztünk. Nem volt tartalékunk, nem volt örökölt pénzünk, egyszerűen a fizetésem. Ne hagyjátok, hogy bárki is elvegye a kolbászos dumával a kedveteket. Akik most indulnak, azoknak ezt mondják a magyarok. Akik kijöttek és még az elején vannak, nehézség ér, szintén negatív támogatást kaptok. Csak előre, mert minden lehetséges, amit csak szeretnél. Bármilyen nehéz is, a végeredmény úgyis álmaid világa lesz!

8. hónap

Sikerek utáni sikerek

Amint összeköltöztünk, minden megváltozott. Először mindketten hulla fáradtan mentünk a hotelba, hazaértünk, aludtunk. Kimerültünk fizikailag is, mert sok ember hagyta ott a hotelt, így rengeteg szobánk volt, és az egymás utáni 8-12 napos munkák eléggé kimerítettek. Lelkileg is, mert a főnökök is feszültek voltak, és ennyi szobával képtelenség volt időben végezni, és még a standard szerint is takarítani. Egyik napomon annyira ordibáltak velem, hogy több, mint másfél órán át ömlött a vér az orromból. Tudom, hogy a pénz fontos, és nagyon jól élünk, de ennek is van határa. Váltottam munkahelyet. Egy másik hotelba mentem, nagyon aranyos spanyolokkal dolgozom, kevés szobám van, kisebb hotel, 4-5 napokat dolgozom egy héten. Ez most nagyon rámfért.  De a legjobb hír: Balázs játékfejlesztő / szoftverfejlesztő munkát kapott! Kapott laptopot a cégtől (Balázs választhatta ki), itthonról dolgozhat, és amikor rákérdezett a fizetésre, azt hitte naponta kap annyit. Aztán kiderült, hogy óránként. Ez több, mint álom. Az ő fizetéséből talán már pár hónap múlva meg is nyithatjuk a lakástakarékunkat. Már a minimálbérünkből bevásároltunk, vettünk PS4-et, 2 Guitar Herot, tévét, nyomtatót, és egy nagyon jó minőségű fényképezőgépet. Voltunk múzeumba, és most készülünk Észak-Írországba megnézni a híres függőhidat, a Trónok harca parkot, és persze az óriások útját. Az új helyemen nagyon sok szabadidőm van, 4-kor minden nap végzek, és nem vagyok kimerült. Még munka után is el tudunk menni sétáni vagy enni. Balázs szabadidejéről pedig annyit, hogy mivel ő itthon dolgozik, így addig alszik ameddig akar, és akkor van szabadideje amikor ő akarja. Imádja a munkáját, végre azt csinálja, amit egész életében akart.

Szomorú valóság
Tavaly karácsonyra Black Sabbath jegyeket kaptam, amiket el kellett adnom, mert Miskolcról nem tudtunk feljutni Pestre. Most Marilyn Manson jegyeim vannak, és Írországból tudunk repülni Pestre, tudtunk szobát foglalni 2 napra, és még a jegyek is megmaradtak. Kicsit elrontottuk, mert a szezon közepén csak 1 hónappal előre vettük meg a jegyeket, de így sem gondoltam egy percig sem arra, hogy inkább ne menjünk. Egy hetet töltünk Magyarországon. Gondban voltunk a hotelfoglalásnál, mivel fél évig 4 csillagos szállodában takarítottam, úgy gondolom most 2 napig amíg Pesten vagyunk, mi is megérdemeljük ugyan azt, így kritérium volt, hogy minimum 4 csillag, és a koncerthez közel. Az a szomorú, hogy minden hotelnél ami megfelelne, olyan vélemények voltak, hogy "barátságtalan személyzet" "koszos szobák" "pocsék kiszolgálás" stb. Hogy ez most csak a magyarok negativitása miatt, vagy igaz, nem tudjuk, de ilyen helyre nem szívesen mennénk. Találtunk egyet, ahol sem pozitív, de legalább negatív komment sem volt, és reméljük a legjobbakat.
Természetesen megint 2 bőrönd édességet viszünk, és rengeteg élményt.

És egy kicsit a mi élményeinkről:
Az egyik legzsúfoltabb park, a Stephen's Green Park. Itt nem ivó fiatalokat látunk, nem balhézó romákat, nem üres, kopott füves állattalan parkot (igen, a Népkertre gondolok), hanem egy csodálatos természeti csodát. Gyönyörű, rikító zöld fű, sehol egy szemét, a galambok az ölünkbe repülnek, a hattyúk elalszanak a lábunknál, a kacsák a kamerának pózolnak, rengeteg ember piknikezik, pokrócra ülnek, nevetnek, családok a gyerekekkel szórakoznak, és nem nevelést tartanak, csendesek, semmitől sem zeng a tér, gyönyörű virágok ezrei mindenhol, nem tudok szavakat találni arra, ami ebben a kicsi parkban látható.

Jártunk még a Bodies kiállításon is, ahol igazi emberi csontvázak, testek, izmok, szervek vannak. Igazi magzatok, igazi csecsemő, csak épp halott. Iszonyatosan érdekes volt. Megtekinthettük, hogy valóban milyen a testünk. Egyik ember hasüregét nézhettük meg, a másiknak az agyából volt egy darab kivágva, a lába volt lehámozva, és minden ott volt előttünk, élő nagyságában. Eszméletlen.

Egyik nap munka után lementünk a tengerpartra. Kár, hogy nem vittünk fürdőruhát, nagyon jó idő volt az úszásra. Gyönyörű tiszta víz, puha homok, csend.

Ha nekem valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy itt leszek, kiröhögöm. Ha valaki azt mondja, hogy ilyen élet is létezik, arra gondoltam volna, hogy sosem élhetek ilyen életet. De ez már a valóság, amit elég nehéz elhinni.

7. hónap

Közös életünk első lépései

Nagyon nehéz leírni mindent, ami ebben az időszakban történt. Ennyire eseménydús hónapot még nem sikerült átélnem, de mégis túlvészeltük valahogyan.
Az előző blogbejegyzés április 12-én látott napvilágot, amikor Balázs épp bébiszitterkedett és egy húsüzemben kapott munkát. Persze magyarokhoz ment, és ennek nem lett jó vége, egyetlen szerencséje, hogy én itt voltam már és volt elég pénzem, hogy ne az utcán kössön ki, ahogy majdnem én. A kedves "munkáltató" egy közös ismerősünknek mondta el, hogy Balázst hamarabb ki akarja rakni, mert nem foglalkozik a gyerekkel (miközben ugye az anyja otthon van, és fizetést sem kap érte). Nagyobb probléma volt ennél, hogy munkát szereztek neki egy húsüzemben. Csillogtatták segítőkészségüket, miszerint Balázs irodai munkát kap, és minden csudajó lesz. Balázs az egyik hétvégét még velem töltötte, a Paddy's Houseban szálltunk meg, csak ajánlani tudom ezt a helyet, nagyon szép, tiszta és barátságos. A tervünk az volt, ha már van 2 szabadnapom (ami ritka), hogy elmegyünk Howth városába fókákat nézni, várlátogatásra, hajókázni, és persze sirályokat etetni. E csodálatosan eltervezett nap reggelén, csörgött a telefon, amiben a magyar anyuka hatalmas kedvességgel orditva közölte, hogy Balázs AZONNAL üljön a buszra, mert holnap reggel 10-kor kezd. Mivel már megvolt véve minden jegyünk, ki volt fizetve a hotel, mindent elterveztünk, próbáltunk megoldást találni, hogy mégse menjen kárba minden. Például megkérdeztük miért nem volt semmi interjú. Azt mondták azért mert protekcióval került be. Aztán elkértük a főnök telefonszámát, hogy 1 nappal eltoljuk a kezdést. A válasz az volt, hogy ők nem adhatják ki bárki telefonszámát. Már itt gyanús volt az egész. Aztán hatalmas orditozás közepette kiharcoltam, hogy reggel menjen vissza Balázs. 10-re kellett volna megérkeznie, már megvette a retúregyet buszra, de az 10 perccel később ért be, így kellett vennünk egy másik vonatjegyet, amivel odaér, mert ugye 10 perc a világ vége. Mindegy, a lényeg, hogy Balázs visszament. A munka valós volt (amin meglepődtem), a pozíció nem. Gyári szalagmunkát kapott, egy olyan munkát, amit iskola és nyelvtudás nélkül tényleg, szó szerint akárki megkap. Félreértés ne essék, nem lenézem a munkásokat, de az irodai munkától (programozóként és valós nyelvtudással) egy kicsit messze állt ez. Aztán jött a hidegzuhany: a PPS számot megcsinálja a gyár, 600 euroért. Szóval, légyszíves, csengessünk már ki 600 eurot. Ők elintézték, ők előre kifizették, ők 150 euroért cigarettát is vettek a főnöknek hogy Balázs szalagmunkát kapjon, szóval, illene. Ekkor eltört Balázsban valami. Összecsomagolt, és reggel mikor a nő iskolába vitte a gyereket, pénz nélkül elindult a semmibe. Nem tudott vonatjegyet se venni, órákon át várta hogy kinyisson a vonatállomás. Tudja minden banki adatom, nagyon segítőkész volt a vonatállomáson a jegykezelő, és telefonálgatások után engedélyezték, hogy így vegye meg a vonatjegyet. De itt nincs vége a történetnek....
Hol fog lakni? Nem tudtuk, csak azt, hogy nem magyaroknál. Brayben, ahol laktam, találtam egy cseh nőt, aki 3 hétre kiadta az egyik szobájukat. Nagyon megörültünk, Balázs már költözhetett azonnal. Összehasonlíthatatlan.... tanácsokkal látta el, segített mindenben, lakásigazolást adott a PPS-hez kérés nélkül, referenciát írt, és tényleg igazán segítőkész volt, nagyon sokat köszönhetünk neki.
Hol fog dolgozni? Nem volt időnk keresni, igazából semmire sem volt időnk. Egy helyet tudtam, ahová se tapasztalat se PPS nem kell, mert megcsinálják, és ez a hotel. Pont, mint mindig, volt felvétel. Az érkezése utáni második napon már kezdhetett, azóta megérkezett már a PPS kártyája. Természetesen elírták azon is a nevét, mint mindenhol. Ezt a "zs" betűt nem értik.
Hol fogunk lakni? Igen, én is felmondtam az albérletemben, mert minek fizetnénk két helyre, és eldöntöttük, hogy összeköltözünk. Én magyaroktól béreltem szobát, de ők nagyon kedvesek és megértőek voltak. Olyanok, mint akik befogadtak engem. Tanácsokat adtak, hol mit érdemes nézni, sok sikert kívántak, és még a cuccaimat is ők adták át a futárnak mert én dolgoztam. Hatalmas köszönet ezért! Vagyis igen, elhagytuk Brayt. Hirtelen, egy fizetésből nem igazán találtunk albérletet, de akkor jött egy újabb csoda. Dublinban találtunk egy helyet, amit imádunk. Van kutyánk, és 4 cicánk, akik nem szelídek még. Van törpenyuszi, kígyó, papagáj. A munkahely kevesebb, mint 1 órára van, de persze nem akarunk már sokáig maradni. Balázs is csak addig akart amíg meg nincs a PPS-e, én meg addig, amíg nem találok jobbat, de most már késznek érzem magam a váltásra. Gyönyörű helyen lakunk, minden tiszta és minden modern. Sokkal nagyobb utcák vannak, mint délen, és sehol sincs szemét. Van minden bolt fél órás körzetben, de már megtehetjük, hogy busszal megyünk bevásárolni.
Kiadások: Sok ember mondja, hogy hiába magasak a bérek, a kiadás is több. Ezt újra csak cáfolni tudom. Most Balázzsal külön számlán leszünk egy darabig, mert ő milliós összegben szeretne számítógépet venni én pedig autót. Ő fizeti az albérletet, én pedig az utazást, a rezsit és az ennivalót. Voltunk már bevásárolni, és 1 hétre 40 euro kell, hogy mindent megvegyünk. Ez tartalmazza a mirelit ennivalókat, a sajtokat, felvágottakat, innivalót, reggeli péksütiket, a kedvenc gyümölcseinket és az egy fióknyi édességet. Nem spórolunk, nem a legolcsóbbat vesszük, hanem azt, amit szeretünk. Az utazásunk drága egy kicsit, de nem megterhelő. Tanácsolom azoknak, akik érkeznek, hogy sakkozzák ki, hogyan érdemes utazni. Heti 40 euro a limit, napi 10 euro. Mi a napi limitet szombatonként meghaladjuk, így már ingyen jövünk haza szombaton is, így elég nekünk hetente 30-30 eurot tölteni a kártyánkra. Akik másképp dolgoznak, mondjuk csak hétközben, és messzebb laknak, lehet a bérlet éri meg jobban. Javaslom, hogy tényleg számolgassatok, mert olcsóbban ki lehet jönni, mintha csak esztelenül töltitek fel, ahogy én tettem, amikor Balbrigganból jártam. Brayből nagyon olcsó volt az utazás, ott sem a napi, sem a heti, sem pedig a bérlet összegét nem értem el, így ott a heti 25 euro feltöltés érte meg.
És hogy mennyit tudunk spórolni 1 hónapban, ha még szórakozásra is költünk? A legrosszabb esetben, ha plusz kiadások vannak (nekem jelen pillanatban a jogosítvány), 800-800 euro az, amit félre tudunk tenni. Sok embert nem boldogít a pénz, de minket igen. Boldogok vagyunk, hogy elmehetünk kirándulni, múzeumba, és emellett takarékoskodhatunk is, takarítói fizetésből gondolhatok autóra, és nem kell félnem a kilakoltatástól.

Említettem, hogy voltunk Howth városában, néhány kép:

És a tiszta park, ahol minden egyes nap átmegyünk kétszer:

Voltam Magyarországon, hogy még sűrűbb legyen a program, de már a repülőtéren honvágyam volt (Írország felé). 2 teljes napot töltöttem ott, de ráébresztett arra az a 2 nap, hogy kényszerből sem tudnék újra Magyarországon élni, soha többé.
Akikkel lakunk, mondtak valamit, ami eléggé igaz. Ők sem terveznek visszamenni soha, az elmondottak alapján érthető.
"Magyarország mindent elvett tőlem" És ez igaz. Belegondoltam, hogy mamám és papóm a tanyáról azért költöztek el, hogy gyárban dolgozhassanak, és fejlődjenek. Mamám Nyíregyházán hagyta abba az általános iskolát, és Sajóbábonyban járta ki a 8 osztályt, hogy legyen jövője. Papóm is általános iskolai végzettséggel került Sajóbábonyba, abba a pici faluba, ahol aztán leélte az egész életét, leérettségizett, és másik szakmákat szerzett, hogy a gyárban magas, gépkezelői pozíciót szerezzen, és ők ketten, közösen vettek egy házat készpénzre. Azt a házat, amiért keményen megdolgoztak, és a bank egy csettintésre elvett. Úgy érzem, Írország mindent megad nekem, és a látottak alapján megtarthatom azt, amim van. Meg tudom tartani, biztosítja hozzá a feltételeket. Imádok itt élni, lassan egy éve, és köszönöm magamnak, hogy itt lehetek!

A testvérem is elballagott, ő most készül Németországba a barátjával. Sok sikert nekik is!